Oldal kiválasztása

Buli és sport a Kisfaludy strandon

Szerző: | 2011-07-12.

Három hétvégén át strandröplabda bajnokság a Kisfaludy strandon. Az idén életre hívott versenyre nem csak sportolókat várnak, az amatőrök is kipróbálhatják magukat. Zene mellett zajlanak majd a férfi és női meccsek, a fürdőzők meg örülhetnek: igazi látványsport költözik a strandra.

Szombatonként (július 16-án, 23-án, és augusztus 6-án) rendezik meg a versenyeket amatőr, vegyes és nyílt kategóriákban. A Veszprémi Röplabda Club rendezte verseny egyben a Veszprém Megyei Röplabda Szövetség hivatalos megyei strandröplabda bajnoksága is.

– Együttműködési megállapodást kötöttünk a Veszprémi Röplabda Clubbal, reményeink szerint hosszútávon adunk majd helyet a bajnokságnak. A Kisfaludy strand ideális terep lesz, a röplabda pályánkat felújítottuk, akár egymással párhuzamosan három meccset is lehet játszani. Új zuhanyzókat építettünk, felújítottuk a pálya talaját. Lesz hangosítás, reményeink szerint sport és buli lesz ez egyben. Ez egy új kezdeményezés, szívesen vagyunk benne partnerek, úgy vélem a strand vendégei is örülnek majd, hogy egy extra ligás versenyt láthatnak, hiszen igen látványos sportról van szó – vélekedett Szeles Ákos, a strandot üzemeltető Probio Zrt. munkatársa.
A Kisfaludyn egyébként a múlt hétvégén teltház volt, de a hatalmas területű strandon a hétköznapokon is több ezren fürdenek.
Információk és nevezési lehetőség a verseny hivatalos weboldalán. A versenyekre a helyszínen, az adott fordulók napján reggel kilenc óráig is lehet nevezni.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet és megírhatja véleményét is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
október 05 - október 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Országos Könyvtári Napok

    10:00 -12:00
    2020.10.06-2020.10.11
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések.

    Megemlékezés

    12:00 -13:00
    2020.10.06

    Emlékezés az 1948/49-es szabadságharcra.

  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Füredi Szüret

    16:00 -18:00
    2020.10.09-2020.10.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Füredi Szüret a Balatoni Hal és Bor jegyében.

  • 10

    Szüreti felvonulás

    13:00 -14:00
    2020.10.10
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Borlovagrendek menete.

  • 11

    Zarándoklat a kereszthez

    15:00 -17:00
    2020.10.11
    Tamás hegy
    Tamás hegy

    Ökumenikus ima a Tamás-hegyi keresztnél.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004