Oldal kiválasztása

Ügynök ügy – Elismerő nyilatkozat (frissítve)

Szerző: | 2011-07-18.

Simon Károly Balatonfüred egykori polgármestere ígéretével ellentétben egyelőre mégsem nyilatkozik a Füred TV-nek beszervezésének körülményeiről illetve ügynöki tevékenységéről. Hétfőn azonban egy elismerő nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe, ezt közöljük.

 

„Tisztelt Érintettek! Elismerem, hogy a nyilvánosságra hozott ügynöki múltam igaz. A napvilágot látott dokumentumok valósak és ezennel kívánok minden érintettől őszinte elnézést és bocsánatot kérni. Annak idején 1990-ben hibásan döntöttem úgy, hogy a közéletben kívánok szerepelni és dolgozni, ezen tevékenységemből származó minden kitüntetésemről és funkciómról lemondok.

A történteket ugyan tiszta szívből megbántam és sajnálom, de nem tudok már változtatni.

A lelkiismeretemmel saját magamnak kell szembenéznem.

Tisztelettel: Simon Károly” (Eredeti példány alább csatolva.)


Korábbi hírünk

Simon Károly a város első szabadon választott polgármestere lemond díszpolgári címéről, elismerve ezzel, hogy a nyilvánosságra hozott ügynök múltja igaz. A napokban tette közzé egy internetes portál az erről szóló dokumentumokat. Megkérdeztük a város polgármesterét.

– Az ügy kirobbanásakor, még a múlt héten beszéltem erről Simon Károllyal, akkor még nem volt egyértelmű a helyzet, azonban e hét szerdán felkeresett és elismerte, hogy az ügynök múltjáról szóló nyilvánosságra került információk igazak – fogalmazott dr. Bóka István.

Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz a díszpolgári címmel, a polgármester elmondta: e hét szerdán Simon Károly bejelentette nekem, hogy lemond a díszpolgári címéről, amit elfogadtam s erről hivatalosan is tájékoztatom a képviselő- testületet. Nagyon szomorú és csalódott vagyok. Mellesleg furcsállom, hogy azokat, akiket akkor belekényszerítettek egy rendszerbe, most megbélyegezzük, akik azonban azt a rendszert működtették, még mindig szabadon mászkálhatnak – mondta Bóka István.

A kuruc.info internetes portál tette közzé néhány napja Simon Károly ügynök múltját bizonyító dokumentumokat, annak apropóján, hogy a Duna Televízióban egy korábban készült portré filmet tűztek műsorra, amelyben mint közismert vitorlázót mutatták be.

Simon Károlyt (1932, Balatonarács) Sulyok Péter fedőnéven 1961-ben szervezte be a BM, két és fél éven át dolgozott ügynökként. A válogatott vitorlázót, a balatonfüredi hajógyár egykori főmérnökét, a város 1990 utáni polgármesterét 2008-ban Füred díszpolgárává avatták.

Az ügynök múltjáról szóló hírt Simon Károly kérdésünkre megerősítette, hozzátéve, önszántából döntött a díszpolgári cím visszaadásáról. Erről és beszervezésének körülményeiről hétfőn nyilatkozik a Füred tv-nek, amelyet itt a honlapon is közlünk majd.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Július 1
  • 01

    Kékszalag Fesztivál

    09:00 -23:00
    2023.07.01-2023.07.08
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Vitorlás-, és kulturális programok.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004