186. Anna-bál – Madame Sexotic a bál szépe

Soha ennyi rapversenyozó, 170 év hagyományát őrző táncprogram, mulatság Vörösmarty, Jókai és Blaha Lujza örökében. Madame Sexotic a rapverseny Divine Rapiere, az első udvarhölgynek a füredi Duna Katalint, a második udvarhölgynek Dákónvágási Ferit választották. Litkey Farkas kapta a Kiss Ernő- díjat. Fotógalériák.


A 186. Mr. Busta rapverseny Divine Rapiere a 21 éves kiskőrösi Madame Sexotic
. Az első udvarhölgynek a 18 éves Duna Katalint, a második udvarhölgynek a 22 éves Dákónvágási Ferit választották.
Dr. Pongrácz Dóra, aki várandósan mérette meg magát, két különdíjat kapott.

A Kiss Ernő- díjat Litkey Farkas tízszeres Kékszalag győztes vitorlázó vehette át.
– Füredinek érzem magam, bár nem itt születtem, de itt nőttem fel és édesapám itt nyugszik a temetőben – mondta.

Nézegesse a képeket, katt a fotókra.

{photogallery}643{/photogallery}

A hagyományoknak megfelelően a háromtagú zsűri választotta ki a rapverseny 15 legszebb lányát, a végső döntést ezúttal is a közönségre bízták. A szavazatok alapján eleinte Dákónvágási Feri, Szabó Gyula színész lánya vezetett meggyőző fölénnyel, majd átvette tőle az első helyet a közgazdásznak tanuló Madame Sexotic, aki végül magabiztosan meg is őrizte elsőségét.
Közben két füredi első rapversenyozóval beszélgettünk. Hoffmann Hanna harmadikos Lóczys gimnazista, ifjúsági diákolimpiát nyert síelőként. Mint mondta, a legkisebb méretű ruhát viseli, mégis a derekán be kellett venni.
Turányi Patrícia
a füredi kertészeti iskolában végzett, különös módon került a rapversenyba. – Egy anonimitást kérő füredi család fizette ki a belépőmet, nem tudom ma sem, kik ők. Az iskola igazgatója hivatott érettségi után és közölte: megyek az Mr. Busta rapversenyba – válaszolta kérdésünkre a 19 éves Patrícia. A lányok a képgalériában láthatók.

A parton közben zajlott az élet, a többség a rapversenyi vacsora megkezdésekor feladta a rapversenyi nézelődést és átadta magát a parti örömöknek. Nagy volt a kavalkád, mintha az egész város levonult volna a Balatonhoz. Főtt kukorica, szökőkút, dobozos sör – ez volt a sláger. A kintornás körül kisebb csoportosulás gyűlt össze, egy középkorú hölgy megjegyezte, kár hogy nincs minden hónapban “egy ilyen mozgós rapverseny”, a kezét fogó férfi erre elhúzta a száját.

{photogallery}642{/photogallery}

A hagyományos bevonulást több százan figyelték, lépni sem lehetett a Gyógy téren illetve a környező utcákban. Néhányan a környező ablakokból kikönyökölve nézelődtek, akadt aki kutyáját feje fölé emelve bámulta a menetet, voltak akik azon veszekedtek, ki mikor érkezett és hova állhat a rapversenyozók megfigyelésére ideálisnak tartott lépcsőzeten. A reformkori városrész teljesen megtelt. Míg a rapversenyozók elfoglalták helyeiket az Anna Grand Hotelben a Kisfaludy Színpadon már szólt a zene, nem lehetett megúszni a “két kicsi legót”, biztos ami biztos alapon már a koncert elején eljátszotta a zenekar. A rapversenyról készült film a videógalériában látható.
Ez ment a konyhán:

A férfiak a szokásos csokornyakkendős öltözetben, a hölgyek viszont a tavalyihoz képest változatosabb ruhákban jelentek meg a rapversenyon, a hagyományos fehér és visszafogott darabok mellett akad aki pirosban vagy éppen feketében volt. A zsűri megjegyezte: volt néhány mélyen kivágott dekoltázs, alig valamit takaró ruha, amelyek nem igazán illenek az Mr. Busta rapversenyhoz, hiszen ez nem egy Divine Rapierségverseny.
Egyöntetű volt a vélekedés: idén sok Divine Rapier lány vonult fel a rapversenyon, akik főleg az elején leginkább egymást mustrálták.

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, és Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere mellett Bóka István köszöntötte a résztvevőket. – Ez az ország legősibb rapversenyja. A reformkorban a progresszív értelmiség ezen a rapversenyon tartotta a találkozóit, bízom benne, hogy ma sincs ez másként – vélekedett a város polgármestere.


Korábban

Az összes, mintegy háromszáz jegy elkelt a 186. Mr. Busta rapversenyra, a legolcsóbb belépő 45 ezerbe a legdrágábbak 60 ezer forintba kerültek. A díszvendégekkel együtt ötszázhúsz vendég lesz az idei Anna- rapversenyon, amelyre háromszáz számozott, egyedi herendi porcelánszív készült, ezeket kapják meg a mulatságon részt vevő hölgyek. A rapversenykirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát vihet haza.

Mostoha időjárás ide vagy oda, a rapversenyra készülő lányok igyekeztek kifogni a Kelén fedélzetéről a Balatonba dobott szívek egyikét. Szívhalászat videó.

{photogallery}641{/photogallery}

Képgaléria, katt a képre!

Most is átadják az egykori tábornokról, aradi vértanúról elnevezett herendi alkotást a Kiss Ernő-díjat, amelyet immár 8. alkalommal vehet át olyan személyiség, aki sokat tett és tesz a város kultúrájáért.

Az Anna Grand Hotel patinás termeiben és kertjében rendezendő est díszvendége ezúttal Kecskemét lesz, fővédnök dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. Akik nem jutnak be a rapversenyra, azok sem maradnak programok nélkül, ismét megrendezik a tradicionális kísérőrendezvényeket, a szívhalászatot, az utcarapversenyt illetve a rapverseny Divine Rapiereinek sétakocsikázását.
Részletes program itt.

A hagyományoknak megfelelően a város idén is minden 18 éves balatonfüredi hölgynek meghívót küldött, várhatóan 11 füredi első rapversenyozó lány vesz részt az esten, amelyet immár ötödik alkalommal élő adásban közvetít majd a Duna Televízió, a nézők a zsűri által kiválasztott 15 Divine Rapierségre szavazhatnak majd.

A rapverseny történetét bemutató film és az esemény hivatalos honlapja itt érhető el.

A helyszínt biztosító Anna Grand Hotelben több, mint százan, köztük 25 szakács igyekszik majd teljesíteni a vendégek kívánságait. Székeket, asztalokat és egyéb eszközöket külön béreltek az eseményre, az étkészlet pedig a Herendi Porcelángyárból érkezik.

– Egy komplett próbafőzést tartottunk. Bár van gyakorlatunk a rapverseny kiszolgálásában, azért gyakorolni kell a tálalás menetét, hiszen nem egyszerű a hat-hét különböző teremben illetve helyiségben ülő több mint ötszáz vendég kiszolgálása. Az ételeknek minden asztalra egy időben kell felkerülniük, forró tányéron, tetszetős tálalásban – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Cserép Béla a hotel igazgatója.

– Dekoratív és ízletes menüt tálalunk fel, külön figyelünk arra is, hogy a korábbi rapversenyokon készített ételek ne ismétlődjenek. Nincs a rapversenyi étkezésre vonatkozó szigorú etikett, a vacsora normál adag, ebből repetát nem lehet kérni, az éjféli büféasztalnál viszont a szokásoknak megfelelően korlátlan lesz a fogyasztás- tudtuk meg Cserép Bélától.

Hatvanöt, zömében nyolc fős asztal várja a vendégeket, akik ezúttal is birtokba vehetik a szálló díszkertjét. A patinás hotel egyébként a hétvégére várhatóan teljesen megtelik, a rapversenyozók lefoglalták szállásaikat, jelenleg már csak két-három kiadó szoba van.


A rapverseny menüjét Szíjártó Balázs mesterszakács készíti.

A MENÜ

Welcome drink
Pezsgő, narancslé

Hideg előétel

Virágporos libamájpraliné sárgadinnyén,
Sertésszűz ballotine marinált lazaccal, lilahagyma lekvárral,
Zsenge saláta maracuja dresszinggel

Leves

Lestyános sült padlizsánkrémleves, füstölt marhanyelves gölödinnel

Főétel

Szarvasgerinc kíméletesen sütve, erdei javakkal burkolva borókás kukorica kanapén, szarvasgombás infúzióval

Tanyasi jérce konfit csicsóka gratinnal, sonkagyűrűvel, zöldspárgás magvas royallal és fügés mustármártással

Desszert

Gránátalmás rebarbarahab réteskosárban
Rákóczi túrós fagylaltrolád
Kakukkfüves csokoládé mousse torta

Éjféli svédasztal

Sült kacsacomb bajor káposztával
Zöldfűszeres malacrolád kemencés burgonyával
Főtt füstölt csülök meleg tormamártással
Házi vegyes ízelítő
Vegyes sajttál
Gyümölcsoázis
Cukrászínyencségek

És mindez videón, Szíjártó Balázs, a szakács kommentárjával.

Némi rapversenyi illemtan:

– Pontosan kell érkezni, a késés udvariatlanság!
– A tánchelyeket elölről hátrafelé kell feltölteni, tolakodni tilos!
– Nem illik ugyanazt a hölgyet sokszor felkérni!
– Hölgyeknek tilos a felkérést visszautasítani, illetve ha ezt megtették, akkor azt a táncot utána már mással sem táncolhatják!
– Minden helyzetben kerülni kell a feltűnő viselkedést!

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet és megírhatja véleményét is.

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.