Oldal kiválasztása

Elveszett bizalom – A polgármester válasza

Szerző: | 2011-07-28.

Négyszemközti beszélgetésen kezdeményezte a város vezetője az alpolgármester felmentését, amit a kívülről a testületbe választott Doncsev András alpolgármester másfél hét után nyilvánosságra hozott. A kialakult helyzetről kérdezte a balatonfured.hu dr. Bóka István polgármestert.

 

– Múlt hétfőn beszéltem Doncsev Andrással. A négyszemközti találkozón elmondtam neki, hogy szeretném megszüntetni az alpolgármesterségét, amit meg is indokoltam, ugyanakkor kértem, hogy vezesse tovább a Vaszary Villát, a felesége pedig folytassa a nemrég életre hívott Kisfaludy Színház művészeti irányítását, hiszen egzisztenciálisan nem akarom ellehetetleníteni a családot. Vártam a választ, ehhez képest felesége múlt hét csütörtökön beadta a felmondását, alpolgármester úr pedig tegnap váratlanul a nyilvánosság elé vitte az ügyet. Közjogi értelemben eddig nem történt semmi, nem volt előterjesztés. A kialakult helyzetről ma, július 28-án tájékoztattam a testületet. A jogszabályoknak megfelelően terjesztem majd elő az alpolgármester felmentéséről szóló indítványt, de erről a testület dönt majd.

Miért kezdeményezte az alpolgármester felmentését?

– A döntésemnek két alapvető indoka van. Egyrészt alpolgármester úrral nem alakult ki közöttünk bizalmi kapcsolat, ami lehet, hogy az én hibám is, de e nélkül nem lehet együtt dolgozni. Az elmúlt pár hónapban teljesen formális volt a kapcsolatunk, nem alakult ki bizalom, kollegiális viszony, nem titkolom azt sem, hogy több, számomra mértékadó ember panaszt tett rá. Másrészt nem láttam tevékenységében azt a nóvumot, azt a többletet, ami indokolta volna, hogy alpolgármesterként tovább irányítsa ezt a területet. Munkája véleményem szerint a Vaszary Villa és a Kisfaludy Színház működtetésére koncentrálódott, mindez nem teszi szükségessé az alpolgármesteri funkciót. Ezzel együtt tisztelettel megköszönöm mindenfajta eddigi munkáját.

Ön jelölte tavaly a testület megválasztásakor Doncsev Andrást alpolgármesternek. Mit remélt ettől?

– Igen, magam jelöltem erre a posztra, élve azzal a lehetőséggel, hogy a testületbe kívülről be lehetett hozni egy alpolgármestert. Két szándékom volt ezzel, új lendületet adni az addig is erős városi kulturális életnek, hogy segítsen továbbfejlesztésében. Másrészt, gondolva a várhatóan 2014-től változó közjogi berendezkedésre, olyan közéleti funkció betöltésére alkalmas embert kerestem, akit a városban elfogadnak, aki lendíthet Füreden, integrál és nem megoszt.
Bánt ez a helyzet, hiszen polgármesterként eddig minden konfliktust és ellentmondást sikerült tisztáznom. Most úgy éreztem, erre nincs semmi esély. Itt kell kitérnem Doncsev András nyilatkozatára, miszerint azért költözik el a városból, mert nem akarja kitenni családját alantas, rágalmazó hadjáratnak. Ezt magam és Balatonfüred nevében is visszautasítom. Füred egy békés, nyugodt kisváros, itt senkit nem értek atrocitások és senkinek nem kellett és nem is kell tartania ilyesmitől.

– Van új alpolgármester jelölt?

– A testületnek kell döntenie, de úgy tervezzük, hogy ebben a ciklusban nem lesz új, kívülről megválasztott alpolgármestere a városnak.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
December 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004