Oldal kiválasztása

Hidegfürdő, máshol?

Szerző: | 2011-07-29.

Eredeti helyén illetve a móló és az Esterházy strand közötti területen biztos nem épül meg az egykori hidegfürdő – hangzott el a legutóbbi testületi ülésen. Jelenleg az is kérdéses, lesz-e egyáltalán fürdőház. A befektető mindenesetre nem mondott le szándékáról, keresi a megoldási lehetőségeket.

 

– A környezetvédelmi felügyelőség több részletében is aggályosnak minősítette az egykori fürdőház eredeti helyén való felépítésének tervét. A lakosság is elég markánsan utasította el a beruházást illetve mindezek ismeretében az önkormányzat sem támogatja a fürdőház eredeti helyén való felépítését. Így a Tagore sétány móló és a strand közötti szakaszában biztos nem épül meg a fürdő – fogalmazott a testületi ülésen dr. Bóka István. A polgármester hozzátette: a beruházó Gyetvai Fivérek Zrt. továbbra sem tett le a fürdőház megépítéséről, keresi az új, szóba jöhető helyszínt, ám azt újra véleményeztetni kell majd a környezetvédelmi felügyelőséggel.

Mint arról korábban többször is írtunk, az egykori hidegfürdő eredeti helyén történő megépítése kapcsán elsősorban a Tagore sétányról látható balatoni panoráma csorbulása, a fürdőház okozta közlekedés problémái illetve az eredeti funkciótól eltérő szálloda létesítése merült fel aggályként.

A beruházást tervező cég részéről Gyetvai Zsolt a megyei újságban azt nyilatkozta, hogy bár a környezetvédelmi felügyelőség valóban kifogásolta tervük néhány pontját, de ezekhez tudnának alkalmazkodni és elképzeléseiket ennek megfelelően módosítani. Szándékuk szerint a fürdőház helyét az eredetileg tervezethez képest eltolnák észak-keleti irányba, hogy ne takarja ki a Tagore sétányról nyíló kilátást.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
március 27 - április 02
  • 27

    Balatoni mérnöki estek

    16:30 -18:00
    2023.03.27
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Önvezető járművek.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.03.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Pósfai Mihály.

  • 30

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2023.03.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Juhász Gábor Trió koncertje.

  • 31

    Hamvas Napok

    11:00 -20:00
    2023.03.31-2023.04.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében.

  • 01

    LUA Wedding Days

    10:00 -18:00
    2023.04.01-2023.04.02
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Esküvői napok.

    Pirkadat Parti

    10:00 -18:00
    2023.04.01
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Tavaszi vásár és családi nap.

  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004