Oldal kiválasztása

Kiraboltak egy füredi vállalkozót

Szerző: | 2011-08-03.

Rendőrségi akciót szimulálva raboltak ki ismeretlenek egy balatonfüredi vállalkozót még hétfőn éjfél körül. Az álkommandósok jelentős mennyiségű készpénzt vittek el. A megyei főkapitányság fegyveres rablás bűncselekmény alapos gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást.

 

A megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán elmondta: a tettesek kommandós ruhához megtévesztésig hasonlító felszerelésben várták a Balaton étterem vezetőjét. Közölték vele, hogy bűncselekmény gyanúja miatt házkutatást tartanak nála. Futtató Norbert szólt arról is, hogy a „házkutatás” során az ismeretlen személyek a velük együttműködő férfinél és a házában lévő készpénzt elvették, lefoglalásra hivatkozva. A férfit megbilincselve beültették kocsijába, majd a házától néhány száz méterre leállították a járművet és kiszálltak a tettesek az autóból arra hivatkozva, hogy átadják őt kollégáiknak. Ezt követően távoztak a helyszínről. A sértett néhány perc múlva kiszabadult és a rendőrségen feljelentést tett a bűncselekmény miatt.

A tanúkihallgatások adatai alapján a rendőrség két 170-175 centiméter magas, valamint egy 185 centiméter magas, kisportolt, erős testalkatú személyt keres, akik rendkívül határozott fellépésűek.

A bűncselekmény tényét a sértett is megerősítette érdeklődésünkre, aki elmondta, hogy úgy tudja, a környéken történt már hasonló eset. A férfi több évtizede dolgozik a vendéglátóiparban, de nem érte még ehhez fogható atrocitás. Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket a férfi elhárította arra hivatkozva, hogy dolgozni szeretne.

Forrás: naplo-online, MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október 23
  • 23

    Balaton-felvidéki bringa túra

    08:00 -17:00
    2021.10.23
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Túra kerékpárral, gyönyörű természeti környezetben.

    Október 23.

    10:00 -19:00
    2021.10.23
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Városi megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004