Oldal kiválasztása

Milliók a városnak

Szerző: | 2011-08-26.

A nemzetgazdasági miniszter rendeletben határozta meg az idegenforgalmi adó (ifa) differenciált kiegészítését, ennek értelmében a vidéki települések összesen 340 millió forinthoz jutnak. A beszedett adó arányában járó kiegészítés Balatonfüred esetében több, mint harminckétmillió forint.

 

A jogszabály leírja a kiegészítés feltételeit, a mellékletben pedig közli a településeknek járó összeget. A kiegészítés a beszedett idegenforgalmi adó arányában jár. A rendelet megfogalmazásában: a támogatás mértéke az üdülőhelyi feladatok normatív hozzájárulás 2009. évi tényleges összege és 2011. évi eredeti előirányzata szerinti különbségének 22,9 százaléka. Ennek alapján kap Balatonfüred 32,3 millió forintot.

Az állam 2009-ig az önkormányzatok által beszedett ifa minden forintját két forinttal egészítette ki, 2010-től azonban a Bajnai-kormány egy forintra csökkentette a támogatást. A leköszönő kormány 2010-ben az idegenforgalmi adóbevételhez járó állami támogatás kiegészítésére 999 millió forintot hagyott jóvá, ami forintonként mintegy 30 fillérrel emelte meg a beszedett ifához járó támogatást.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
7
  • 12:00 -13:00
    2019.10.07

    Megemlékezés.

8910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004