A vendégéjszakák száma szerint Balatonfüred a hatodik legnépszerűbb település az országban, a közel félmillió regisztrált éjszakával a megyében pedig messze a leglátogatottabb. A legvonzóbb hazai városok listáját a Központi Statisztikai Hivatal 2010-es adatai alapján állították össze.
Az első három helyen Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll. A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig (ismét) bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé. A külföldiek körében a főváros mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek, köztük is messze vezet Siófok és Füred.
Balatonfüreden 459 ezer vendégéjszakát töltöttek el az idelátogatók, a belföldi turisták 247 ezret a külföldiek 212 ezret. A városban ugyan az előző évhez képest kilenc százalékkal csökkent a vendégforgalom még így is az ország hatodik leglátogatottabb települése.
A Füredet megelőző, így ötödik helyen végző Siófok tavaly 583 ezer bejelentett, hivatalosan regisztrált vendégéjszakát produkált. A top 10-es listán Balatonfüredet Sopron (455 ezer vendégéjszaka), Zalakaros (414 ezer), Sárvár (388 ezer) és Eger (285 ezer) követi.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu







antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben
Bagóstopp
2025.11.01.
Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…
Bővebben