Oldal kiválasztása

Könyvek a város múltjáról

Szerző: | 2011-08-31.

Két újabb kötet jelent meg a város helytörténetét feldolgozó könyvsorozatban. A Kisfaludy Galériában telt ház előtt mutatták be a Balatonfüredi életrajzi lexikont illetve a Lichtneckert András írta, A balatonfüredi Angolkert, a Játékszín és az Aréna építéstörténete című kötetet.

 

Gubicza Ferenc, a Balatonfüred Városért Közalapítvány kuratóriumi elnöke a bemutatón hangsúlyozta: a két új könyv nagyban hozzájárul a város gazdag múltjának megismeréséhez és feltárásához.
A kizárólag már elhunyt Füredhez kötődő jelentős személyiségeket összegyűjtő életrajzi lexikont a kötet szerkesztője Baán Beáta mutatta be az érdeklődőknek, hangsúlyozva: több éves kutatómunka áll a kiadvány mögött, amelyet tudományos alapossággal állítottak össze.

A Dunántúl első kőszínházának történetéről valamint a Kiserdőről írt könyvről a szerzőt és egyben a kötet kiadóját Lichtneckert András történészt, Csorba Kata a Füred Tv főszerkesztője kérdezte. A beszélgetésből kiderült: végül is három épülete volt a színháznak. Az elsőről maga az építtetője, Kisfaludy Sándor is belátta, hogy alkalmatlan a funkciójára, lévén a zárt térben a nézők alig kaptak levegőt. Javaslatára álltak neki egy újabb teátrum megépítésének, ami azonban csak annak illúzióját keltő kezdetleges, félkör alakú aréna volt, majd 1860- ban kezdték el építeni a később évtizedeken át működő új színházat.
Az élvezetes olvasmánynak ígérkező helytörténeti könyv valamint az életrajzi lexikon a városi könyvtárban megvásárolható.

Az esten Pálffy Károly, Elek Miklós és dr. Sipos Árpád a Balatonfüred Városért Közalapítvány Kulturális Nagykövete kitüntető címet vehették át. Tóth-Bencze Tamás a Városi Múzeum dolgozója a kimagasló helytörténeti munkája elismeréseként pedig az Országos Honismereti Szövetség emléklapját kapta.
Videótudósítás, melyben megszólal a két könyv szerkesztője, itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004