Oldal kiválasztása

Összefogtak a füredi labdarúgásért

Szerző: | 2011-08-31.

Hosszas tárgyalások után együttműködési megállapodást kötött a Balatonfüredi FC (BFC) és a Balatoni Kölyök Labdarúgó Club (BKLC), ezzel egységessé vált a füredi utánpótlás nevelés. Ezentúl a futballozni vágyó füredi gyerekek jobb körülmények között és szakmai feltételek mellett járhatnak edzésre.

 

A BFC ügyvezető elnöke Dr. Csákvári Tamás a kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: az együttműködés a célja a balatonfüredi labdarúgás közvetlen utánpótlásának biztosítása, valamint a településen és kistérségében élő tehetséges, fiatal gyermek- és ifjúsági korú labdarúgók kiválasztása illetve igazolt játékossá válásuk elősegítése.

Makó István a három éve alakult Balatoni Kölyök Labdarúgó Club elnöke hangsúlyozta: a két klub jövőbeni munkamegosztásával a korábbinál magasabb szintű tehetséggondozás valósulhat meg.
– Balatonfüreden mind az infrastrukturális, mind a személyi feltételek adottak ahhoz, hogy a településen gyermek- és utánpótlás labdarúgó centrum működhessen a a jövőben. Alakulásunk óta törekedtünk a megállapodásra, hiszen a városban hagyomány, hogy a helyi bázisra, a helyi szakemberekre épít a füredi labdarúgás – vélekedett az utánpótlásnevelő-egyesület vezetője.

Jelenleg közel száz gyermek focizik a BKLC különböző korosztályos csapataiban, köztük mintegy hetvenen Fürediek. A két egyesület megállapodásától a szakemberek azt remélik, még többen jelentkeznek majd a kölyök klubba. Szeptember 8-án közös, a két klub minden korosztályára kiterjedő toborzót tartanak a BFC Fürdő utcai sporttelepén. Az ezzel kapcsolatos részletek alább csatolva.

Az utánpótlás-nevelés területét érintő szerződést a két egyesület szakmai vezetői is támogatták. Glázer Róbert korábbi szövetségi kapitány, a BKLC szakmai vezetője, valamint Pető Tamás egykori válogatott labdarúgó, a BFC utánpótlás-szakág vezetője a sajtótájékoztatón egyaránt úgy vélekedett, hogy a közös utánpótlás-rendszer legfontosabb eredményeként már középtávon helyi és környéki fiatalokra épülhet a füredi felnőtt futball. Videótudósítás itt.

A két szervezet együttműködése értelmében a BKLC három előkészítő (U 7, U 9 és U 11) és egy versenykorosztályt (U 13) biztosít önállóan a BFC számára. Az U 16-os korcsoport az egyesületek közös felügyelete alá tartozik majd a jövőben, amíg az U 17 és U 19 csoportok képzését a BFC látja el. A BKLC-s edzések szeptembertől a füredi klub új komplexumában zajlanak majd.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu
Fotó: Szántó Áron

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
március 23 - március 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    Hadd pukkanjon!

    18:00 -20:00
    2020.03.25
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány

    Füredi borszakkör.

  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Ave Füred!

    15:00 -17:00
    2020.03.27-2020.03.29
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A rendezvény elmarad!

  • 28

    Fórumbeszélgetés a Péklánnyal

    16:00 -17:30
    2020.03.28
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 5.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 5.

    Húsvétra hangolódás Zeliska Orsolyával.

  • 29

    Tavaszi szél swinget áraszt

    18:00 -20:00
    2020.03.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A rendezvény elmarad!

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004