Oldal kiválasztása

Róma a Vaszaryban

Szerző: | 2011-09-04.

Ellesett pillanatok, hangulatképek. Üres gangok, grimaszoló arc, szobrok kimetszett részletei. Szinte naplószerűen rögzített, egy-egy fényképkockába sűrített mozgás, vagy ahogy az alkotó mondja „az itt és a most” megörökítése. Fehér Katalin fotográfus kiállítása a Vaszary Villában.

 

A tárlaton az alkotó Olaszországban töltött 2010-es utazása során, elsősorban Rómában és környékén készített felvételei láthatók. A tíz napos úton rögzített fényképekből az alkotó a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködve készített válogatást: a 26 fotográfiát felölelő kiállítás  ikonikus helyszíneket, jellegzetes karaktereket és ellesett mozzanatokat mutat be, amely most a Vaszary Villában látható.

– Nem volt előre eldöntött koncepcióm, csak annyit tudtam, hogy fényképezni megyek. Az élő környezetet, a megismételhetetlen, az itt és most pillanatokat akartam megörökíteni, minél közelebb jutni a hétköznapi valósághoz. Rómában volt olyan nap, amikor nem is vittem magammal fényképezőgépet, csak figyeltem s hagytam, hogy hasson rám a város. Emberközpontú képeket készítettem, olyanokat, amik számomra önálló történetek – válaszolta érdeklődésünkre Fehér Katalin, aki alkotó tevékenysége mellett elméleti szakemberként, újmédia-kutatóként dolgozik.

– Ezen az elmélet és gyakorlat összetettségen nem is szeretnék változtatni. Alkotó vagyok, fotográfus, de szeretem tudni és érteni, mi miért és hogyan működik. Az olaszországi képeim dokumentarista felvételek, hangulatközpontú képek. A másik műfajom a kísérleti fotó: készítek előre megkonstruált képeket is, egy-egy kérdés felvetéséhez, gondolatok megfogalmazásához.
Az olasz sorozatból a kedvenc képem az, amelyiken egy restaurátor épp egy Caravaggio festményen dolgozik. Egészen közel kerültem a munkához, szokatlanul közel. A restaurátor – látva kitartásomat – beengedett az elkerített munkatérbe, s lehetővé tette, hogy egészen közelről képeket készítsek, s közben mesélt a festmény kultúrtörténeti hátteréről is – fogalmazott Fehér Katalin, aki, mivel testvére itt él, rendszeres látogató Füreden, és nagyon vonzódik a városhoz.

A tárlat megnyitója szeptember 9-én, pénteken lesz. Részletek itt.

A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyhez kapcsolódó, 26 képből álló Italy 2010 című kiállítás szeptember 14-ig, keddtől-vasárnapig 10-18 óra között látogatható.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
November 27

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004