Oldal kiválasztása

Szüreti fesztivál és Indiai napok – A szőlőtől a Nobel-díjas költőig

Szerző: | 2011-09-12.

Az idei szezon utolsó hétvégéjén ismét sűrű lesz a program: helyi folklór ünnep és egy idegen, Füreden mégis komoly gyökerekkel rendelkező kultúra mozaikjai. Kiállítás, kézműves vásár, színház és koncertek. Rabindranath Tagore, aki ezúttal dalaival és festményeivel is megidéződik. Programok a bor dicséretétől egészen az ősi indiai templomi táncig. Szüreti fesztivál és Indiai napok. Videók.

 

A rendezvények sajátos kavalkádja várja tehát az érdeklődőket a hétvégén, hiszen alkalom nyílik megkóstolni Balatonfüred és környékének ízletes borait, lehet csatlakozni vagy csak szemlélni a borosgazdákból, borrendekből, néptáncosokból álló menetet mindemellett azonban India kultúrájába is betekintést kaphatnak az erre fogékonyak.

Pénteken kiállítás megnyitó illetve gyermek néptánc találkozó lesz, szombaton kézműves kirakodóvásár, és látványos szüreti felvonulás a Tagore sétányról a Vásárcsarnok melletti téren felállított borsátorig, ahol aztán tánc, színházi előadás, koncert majd retro disco várja az érdeklődőket. A program ezúttal nemzetközi fúvós találkozóval egészül ki, a város különböző pontjain adnak majd térzenét az osztrák és szlovák fúvósok. A szüreti fesztivál részletes programja itt olvasható.

Közben zajlanak majd az Indiai napok rendezvényei. Mindenképpen érdekesnek ígérkezik Bittner Meenakshi Dóra Bharatanatyam táncművész ősi indiai templomi táncokat bemutató előadása, aki a színészetet, a költészetet és spiritualitást, avagy az érzelmeket, a ritmust és a mozgást ötvöző táncot India többszörösen kitüntetett érdemes művészétől tanulta. Videó itt.
Utána az európai és indiai klasszikus zenei kultúrát a modern kortárs- és népzene hangzásvilágával vegyítő Sitaram zenekar koncertezik. Az együttes többek között Tagore dalokat is előad majd.
A 150 éve született, füredi gyógyulásának emlékére a sétányon fát ültető, Nobel-díjas indiai költővel és gondolkodóval külön szimpózium is foglalkozik.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
szeptember 19 - szeptember 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -19:00
    2022.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos megemlékezés.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    XVII. Romantikus Reformkor Fesztivál

    10:00 -17:00
    2022.09.23-2022.09.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás, időutazás.

  • 24

    Murci fesztivál

    10:00 -20:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049

    Murci kóstoló, koncertek, gyerekprogramok.

    Európai Virágos Városok és Falvak versenye

    11:00 -16:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Nemzetközi verseny gála.

    Spicc és Gin Party

    16:00 -23:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Zenés, táncos party.

  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004