Oldal kiválasztása

Rejtett vonatkozások

Szerző: | 2011-09-13.

Ezzel a címmel nyílt meg Bibekananda Santra indiai festőművész tárlata a Vaszary Villában, ahol a kortárs alkotó képei mellett, Tagore festményei is láthatók. Szakralitás, életöröm, vidám, energikus színek. A múlt és a jelen összefonódása. Klasszikus, megigéző indiai művészet és némi európai kultúra.

 

A Nobel-díjas költő Tagore Füreden látható képei, a Delhi Nemzeti Múzeumban lévő féltve őrzött és állapotuk miatt már csak igen körülményesen szállítható festményeinek digitális másolatai.

– Tagore sokoldalú, zseniális művész volt. A versek mellett dalokat is írt és festett is. A posztimpresszionista, a nyugati kultúrához visszanyúló festményei nem csupán a híres költő képei, hanem, mint képzőművészeti alkotások önmagukban is megállják a helyüket, olyannyira, hogy nagy hatással voltak a későbbi indiai művészekre. Így a kiállító Santra-ra is, aki egyébként a Tagore alapította híres santiniketani egyetemen tanult. Mély vallásosság jellemzi a képeit, amelyekből azonban süt az életöröm, a szeretet. A mindennapi élet apró jeleneteit festi, több képén az emberek és az istenek együtt szerepelnek – válaszolta a balatonfured.hu-nak a Vaszary Villa művészeti vezetője. Kállói Judit hozzátette: a tárlat idejére megkapták a Szívkórháztól a már lebontott, sokáig a sétányon álló Tagore szobrot illetve láthatók a költő füredi relikviái is.

Bibekananda Santra 1968-ban született, jelenleg is Indiában él, hazáján kívül több kiállítása volt már Európában és az Egyesült Államokban. A Vaszary Villában látható művei egy magyar műgyűjtő házaspár: Szilágyi Márta és Márkus Péter tulajdonában vannak, ők bocsátották a galéria rendelkezésére a vászonra festett 27 darab képet.

„Santra képzőművészeti tanulmányainak egy részét Franciaországban végezte, az európai kultúrhatások nyomai így félreérthetetlenül ott vannak képein… Nem úgy kíván korszerűnek és világművésznek mutatkozni, hogy megtagadja őseinek örökségét, valamint világlátását, amelynek középpontjában minden esetben az ember tisztelete és az élet kultusza helyezkedik el. A múló időt úgy ragadja meg, hogy egyensúlyt tart közte és a jelenidő között. Művei tiszta, természetes színekből épülnek fel, s telítve vannak az élénkség burkába rejtett reményteliséggel” – írja a kiállító művészről Szombathy Bálint műkritikus.

A kiállítás megtekinthető szeptember 16 – október 2. között keddtől vasárnapig 10-18 óráig, majd október 6 – január 1. között pedig csütörtöktől vasárnapig 10-18 óráig.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
December 7
  • 07

    Filmklub

    20:00 -22:00
    2021.12.07
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Tarkovszkij önéletrajzi ihletésű filmje.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004