Oldal kiválasztása

Jövőre már lesz városi uszoda?

Szerző: | 2011-09-15.

Egyre nagyobb az esély arra, hogy a Balaton Szabadidő Központ melletti területen uszoda létesüljön. Hatályba lépett az új sportfinanszírozási törvény, és megjelentek a hozzá kapcsolható pályázatok, így megnyílt a lehetőség a régóta várt beruházás megvalósítására. A szándék eltökélt.

 

Optimális esetben jövő februárban elkezdődhet a városi uszoda építése, amelynek tervezett költsége 500 millió forint. A meglehetősen költséges üzemeltetés ellenére a város vezetősége továbbra is szorgalmazza az uszoda létesítését, hiszen évek óta gondot okoz, hogy Füreden nincs olyan uszoda, amelyet egész évben lehetne látogatni s egyben alkalmas lenne az iskolások úszásoktatására is.
Sikeres pályázat esetén a beruházás hetven százalékát az állam fedezné a társasági adóból, a maradék harminc százalékot az önkormányzatnak kellene állnia. Várhatóan ez év október végén lesz döntés a pályázatról.

A tervek szerint a Balaton Szabadidő Központ melletti a sportcsarnok és a patak közötti egyhektáros önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon építenék fel az uszodát. A többfunkciós épületben kiszolgáló helyiségek, öltözők, irodák, és tanuszoda lenne illetve egy 25 méteres úszómedence. A tervek tehát készen vannak, sőt az engedélyezési eljárás is megtörtént.

Az önkormányzat módosította a város szabályozási tervét annak érdekében, hogy a kiszemelt területen megépülhessen az uszoda. A tervezett építkezés érdekében továbbá létrejött a Balatonfüred Vízilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány, a kormány rendeletének megfelelően az alapítvány nyújtotta be a támogatási kérelmet.

A testület döntött arról is, hogy a tervezett uszoda megépítése érdekében a Magyar Állam javára, a beruházáshoz igényelt pályázati támogatás biztosítékaként, a támogatás összegéig jelzálogjogot jegyez be az ingatlanra.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004