Oldal kiválasztása

Romantikus reformkor – Séta a századok között

Szerző: | 2011-09-22.

Időutazás Füreden. Korabeli díszletek, hangulat, szórakozás és gasztronómia egyben. Korzózás a sokat megélt, történelmi utcákon, az egykor itt járt alakokról szóló anekdotákat őrző klasszicista épületek között. Korhű ruhák, az 1800-as éveket idéző felvonulás, irodalmi, zenei és tánc programok, kiállítások, könyvbemutatók. Reformkori bál, többnapos népi és iparművészeti vásár, tarokk, borkóstolás, szerenád cigányzenekarral. Lehet csatlakozni az eseményekhez vagy csak úgy tét nélkül nézelődni. Az idei utolsó nagy vonulás a parton. Részletes program. Videó.

 

A hatodik alkalommal megrendezendő Romantikus Reformkor – Séta a századok között című kulturális és hagyományőrző rendezvényen mintegy ötven program közül lehet választani. Az esemény csúcspontja és leglátványosabb része ezúttal is a korhű ruhákba öltözött, zenészekkel, huszárokkal és hintókkal kiegészülő, a Szent István tértől a Balaton-partra tartó menet felvonulása lesz. A szervezők 350 korabeli ruhát kölcsönöztek a MAFILM jelmeztárából, amelyeket az önként vállalkozók ki is próbálhatnak majd.

Újdonság, hogy idén a reformkor humanitárius szelleméhez hűen a vakokat és gyengén látókat is bevonják a rendezvénybe, több látás- és hallássérült vendége lesz a fesztiválnak. Fellép Krizbai Teca, a vakok veszprémi csoportja pedig egy sötétszobát rendez be a Huray-villában, hogy az oda belépő látók is megtapasztalhassák, milyen csupán tapintás alapján tájékozódni.

Az 1800-as évek hangulatát idézi a Vitorlás téren három napon át zajló népi és iparművészeti vásár, a város éttermeiben pedig eredeti receptek szerint elkészített reformkori ételeket kínálnak. Az érdeklődők Hampel Katalin budapesti szalonjának magyar ruhái között is nézelődhetnek, majd megtekinthetik A férfi sorsa a nő címmel – Laborfalvi Róza és Jókai Mór életéből készült előadást – Deutsch Anita és Kinizsi Ottó szereplésével. Fellép többek között a Rajkó Zenekar, a Princess, a Madarak, Besenci Árpád, és a Holló együttes. Részletes program itt.

A rendezvény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin lesz, aki szeptember 24-én délután köszönti majd a Kisfaludy Színpadon a felvonulókat illetve az érdeklődőket.
Videótudósítás itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember 30
  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004