Oldal kiválasztása

Megkezdődött a haltelepítés

Szerző: | 2011-09-29.

A megszokottnál egy hónappal korábban, már a hét elején elkezdődött az őszi haltelepítés, amelynek során a következő hetekben több mint 240 tonna pontyot enged a tóba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A szakemberek szerint idén ősszel a szokásosnál nagyobb horgászzsákmány ígérkezik a Balatonnál.

 

A telepítést a Balaton vízgyűjtőjén található irmapusztai halastavakból végzik. E hét kedden Balatonföldváron kezdték a halak vízbeengedését, amit a következő napokban a déli part további helyszínein – Fonyód, Balatonboglár, Balatonszemes, Siófok – folytatnak majd. A héten összesen mintegy 35 tonna háromnyaras pontyot terveznek kihelyezni. A cég honlapján egyébként nyomon követhető, hol, mikor lesz a telepítés.

A halgazdálkodási tervben erre az évre előírt 350 tonnányi pontytelepítéséből az idén eddig 58 tonnát teljesített a halgazdálkodási cég. A következő hetekben további 242 tonnányi halat engednek a Balatonba. A fennmaradó 50 tonnányi hal kihelyezését a társaság szeretné jövő évre halasztani a haltermelés szempontjából kedvezőtlen nyár, meleg- és aszályos időjárás miatt, amelynek engedélyeztetése folyamatban van – derül ki a Halgazdálkodási Zrt. beszámolójából.

Az idén azért kell a szokásosnál előbb megkezdeni az őszi telepítést, mert a társaság halastavainak vízszintje a szükséges üzemszint alá csökkent a vízgyűjtő területét sújtó aszály miatt, s így nem lehetett tovább halogatni a lehalászást. Nem jut elég víz a telelőkbe sem, ezért azokat sem tudják a halak tárolására használni. Emiatt a halastavakból lehalászott pontyokat folyamatosan, a halászat ütemében, kis mennyiségekben kell a Balatonba telepíteni – tájékoztatott az MTI.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Július 15

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004