Oldal kiválasztása

Lemondott a BYC elnöke

Szerző: | 2011-10-05.

Lemondott elnöki posztjáról az ország legeredményesebb vitorlás egyletének, a Balatonfüredi Yacht Clubnak a vezetője. A döntés meglepő, hiszen az elmúlt években látványosan fejlődött az egyesület, amely kétségkívül története egyik legkiemelkedőbb szezonján van túl. Nagy R. Attila nyilatkozik.

 

A klub legutóbbi elnökségi értekezletén jelentette be lemondását Nagy R. Attila, melyet a testület egyhangúlag tudomásul vett. Amennyiben az egyesület rendes tagjaiból álló közgyűlés is elfogadja az elnök lemondását, akkor már az októberi közgyűlésen új társadalmi megbízású vezetőt választ az egyesület.

– A gazdasági és társadalmi igények, szerepek változtak, úgy gondoltam ezt illik lekövetni egy társadalmi szervezet élén is. Ennek megfelelően döntésemmel szeretnék teret biztosítani olyan lehetőségeknek, melyek révén legalább annyi munka és forrás érkezik az elkövetkezendő időszakban is a Balatonfüredi Yacht Club céljai megvalósítása érdekében, mint az irányításom alatt tüsténkedő elnökség alatt –  válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Nagy R. Attila.

– Az egész hazai sport sajnos nincs elkényeztetve forrásokkal. Azok a szakágak, melyek nem kerültek a kiemeltet közé, még inkább megszenvedik napjaink gazdasági változásait. Ennek megfelelően, főleg az utánpótlásra is hangsúlyt fektető egyesületek – nincsenek is nagy számban-, meg is harcolnak a talpon maradásért. Így a Balatonfüredi Yacht Club is, annak ellenére, hogy tizenhat esztendeje az ország legeredményesebb vitorlás egyesülete, amely világversenyeket is rendez. Sok pénz kell a működéshez, hiszen a BYC komoly eredményeket produkál az élsportban, helyet ad az utánpótlás nevelésnek és a gyermekoktatásra is figyel –  fogalmazott a leköszönő elnök, aki hozzátette: nem keresett maga helyett utódot, ennek nincs is hagyománya a klubbon belül, a soron következő közgyűlés feladata az, hogy megismerje és megszavazza az új elnököt. (Információink szerint egyelőre három jelölt van a társadalmi pozícióra.)

– Nem volt könnyű döntés, hiszen a BYC az életem része, és ezen nem is tudok már változtatni. Ám bízom benne, hogy ezzel új lehetőségeknek adok teret. Nem szeretnék végleg elköszönni az egyesülettől, ha igényt tartanak a munkámra, akkor elnökségi tagként továbbra is szívesen segíteném a klubot – mondta végül a leköszönő elnök.

Nagy R. Attila 1986 óta tagja a füredi yacht klubnak, amelynek több mint öt éven át volt elnöke. Vezetése alatt számos fejlesztés valósult meg az egyesületnél. Sikeresen fejeződött be a klubház építése, jelentősen javultak az edzők technikai feltételei, elkészült a belső kikötő teljes újjáépítése, kikotorták a medret, kiépítették az infrastruktúrát, és elkészült az új stég. A versenyzők hazai és nemzetközi sikerek tömegét gyűjtötték be, és várhatóan a londoni olimpiai játékokon is jelen lesznek. Nem utolsó sorban pedig sikeres, komoly világversenyeket rendezett a klub, mint például idén nyáron az F18-as katamarán világbajnokság.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

kérdés

2025.02.05.

Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…

KSH felmérés

2025.02.05.

Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Gazdabolt
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart