Oldal kiválasztása

Kétszáz éves pincéből borközpont

Szerző: | 2011-10-07.

A Horvát ház történelmi, kétszáz éves pincéjében borkultúrát bemutató központ nyílik. Formabontó szolgáltatások, átfogó, közel százötven féle balatoni bor kínálata, semmivel sem összetéveszthető patinás hangulat. A munkálatok már javában zajlanak, nyitás várhatóan jövő tavasszal.

 

A Horváth ház alatt húzódó 1798-ban épült, 300 négyzetméteres boltíves, kiemelt műemléknek számító pincében jelenleg is folyik a felújítás. A kétszáz éves falak és boltívek jó állapotban vannak, így elsősorban a működtetéshez szükséges korszerűsítések zajlanak most.

– Mindenképpen szeretnénk megőrizni a pince patináját és rusztikus hatását. Egyrészt műemléki épületről van szó, másrészt ez a hangulat adja meg a hely atmoszféráját, amit szeretnénk is majd kihasználni. Borkulturális központot létesítünk itt, átfogó balatoni borkínálattal, a tervek szerint mintegy százötven féle bor közül választhatnak az idelátogatók. Lesz konyha, vendégtér, borkóstolási lehetőség, de elsősorban gasztronómiai rendezvényeknek, borbemutatóknak szeretnénk helyet adni itt. Kicsit formabontó üzemeltetést képzelek el, a borral kapcsolatos eseményeken lesz a főhangsúly – válaszolta a balatonfured.hu érdeklődésére Köteles Zsolt, a beruházást végző Potencial Consulting Kft ügyvezetője, aki hozzátette: a tervek szerint az év végére befejeződnek a kőműves munkálatok, majd a pince berendezése után várhatóan jövő tavasszal már látogatható lesz a borközpont.

A térség borturisztikai fejlesztése céljából a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési tanács 99 millió forint támogatást adott a konzorcium formájában induló három borászatnak. A forrásból a csopaki Jásdi-, a füredi Figula pincészet illetve a Balaton Borgalériát üzemeltető kft egyenlő részben osztozott. A Horváth ház pincéjében kialakítandó borközpont mintegy százmillió forintból épül fel, amelyet a pályázat értelmében a cég legalább öt évig köteles működtetni.

A történelmi pincében megvalósuló fejlesztésről hamarosan sajtótájékoztató keretében részletesen is beszámol a beruházó, amiről szintén tudósítunk majd.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október 19
  • 19
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004