Oldal kiválasztása

Magabiztos győzelem

Szerző: | 2011-10-08.

A Balatonfüredi KSE férfi kézilabda együttes magabiztos, 23:31-es győzelmet aratott szombat késő este Luxemburgban, a Berchem otthonában. Az EHF Kupa második fordulójában idegenben szerzett nyolc gólos előnnyel a füredi csapat komoly lépést tett a továbbjutásért. Jöhet a visszavágó.

 

A csapatban végül Sandrk, Pásztor, Salamon és Tombor is játszott, mégis a mérkőzés legjobbja, a mindössze 19 éves balátlövő Zdolik Bence volt, aki egymaga az együttes góljainak több mint harmadát (11) szerezte.

A meccs előtt mindenki bízott a győzelemben. Csima László, a csapat elnöke úgy fogalmazott: magabiztos továbbjutást vár, csalódott lenne, ha nem kettős győzelemmel mennének tovább a harmadik körbe – áll a BKSE honlapján.

A kevesebb mint ezer lelket számláló luxemburgi település együttese hazájában ötszörös bajnok, legutóbb 2006-ban nyert aranyérmet.

A 32 közé jutásért vívott párharc visszavágóját jövő vasárnap rendezik a füredi csarnokban.

Korábbi írásunk

A tavalyi sikeres sorozat után immár második nemzetközi kupaszereplésén vesz részt a füredi férfi kézilabda klub. Az NB I-es együttes ezúttal Luxemburgba utazott, ahol az EHF Kupa második fordulójában a Berchem lesz az ellenfél. Továbbra is sok a sérült, ám Sótonyi László edző így is továbbjutást remél.

A csapat az egész napos utazás után pénteken nem edzett, így csak a mérkőzés napján, délelőtt tartott Sótonyi László vezetőedző egy tréninget. Jó hír, hogy Josip Sandrk horvát átlövő sérülése sokat javult, információink szerint pályára is lép majd szombat este. A hiányzók közül Lelkes Gábor biztos nem szerepelhet, Salamon Ádám játéka pedig kérdéses.

Mint ismeretes a Balatonfüredi KSE a bajnokságban elért ötödik helyezése révén nem lenne jogosult a nemzetközi kupában való indulásra, ám a PLER KC és a Ferencváros egyesülése miatt lehetőséget kapott a nemzetközi megmérettetésre.

A szombaton 20 órakor kezdődő mérkőzésről itt a honlapon beszámolunk.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2018 >
november 26 - december 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Betlehem állítás

    17:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Betlehemezés a Piros templom terén.

    TUDOlvasMÁNYOK Könyvklub

    17:00 -19:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Pázmány József előadása.

    Európa alkonya?

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4.

    Gyurgyák János történész előadása.

    Héhn Zsuzsa kiállítása

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Tárlat megnyitó.

    Bem Emlékkórus hangversenye

    18:00 -20:00
    2018.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Adventi hangverseny.

  • 01

    Zenés advent

    10:00 -13:00
    2018.12.01
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Adventi programok a könyvtárban.

    A Balaton élővilága

    10:00 -13:00
    2018.12.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A változó Balaton.

  • 02

    Füredi advent

    10:00 -20:00
    2018.12.02-2018.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Adventi programok.

    Vaszary alkotóműhely

    10:00 -13:00
    2018.12.02-2018.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Családi foglalkozások.

    Forralt boros adventi séták

    10:30 -12:00
    2018.12.02-2018.12.16
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 1.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 1.

    Három vasárnap vezetett séta a Kerek templomtól.

    Advent fényei

    16:00 -19:00
    2018.12.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Táncgála és gyertyagyújtás.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004