Oldal kiválasztása

Befűtöttek

Szerző: | 2011-10-10.

A szokatlanul hideg idő miatt a Köztársaság úti lakótelep óvodájában és bölcsődéjében ma reggeltől működik a fűtés. Ha a közös képviselők kérik, a tömbházakban is elindulhat a szolgáltatás. Átmenetileg rögzítették a gáz árát, így az idei fűtési szezonban nem nőnek a költségek.

 

– A két intézmény jelezte, hogy kezdjük el a fűtést, így ma reggel már meleg termekbe érkezhettek a gyerekek. A lakótelepi tömbházak közül eddig kettőből kérték a fűtés elindítását, amennyiben legalább még egy jelzés érkezik hozzánk, akkor ezekben a házakban is bekapcsoljuk a fűtést – válaszolta kérdésünkre a Füredhő Kft igazgatója.

Kántor Lajos hozzátette: hivatalosan október 15-én indul a fűtési szezon, a szolgáltató felkészült a rendszer működtetésére. Hangsúlyozta azonban, hogy az épületeken belüli fűtési rendszer karbantartása nem a Füredhő Kft. feladata.

– Miniszteri rendelet értelmében befagyasztották a fűtési díjakat, így a lakosság a tavalyi áron veszi igénybe a szolgáltatást, azaz ebben a fűtési szezonban nem emelkednek a háztartások fűtési költségei – tette hozzá Kántor Lajos.

A Füredhő Kft. 11 lakótelepi épületben lévő 662 lakásban működteti a távhőszolgáltatást.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
október 18 - október 24
  • 18
    Nincsenek események
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2021.10.21
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Malek Andrea koncert.

  • 22

    Pezsgő-sziget

    12:00 -20:00
    2021.10.22-2021.10.23
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Kifinomult, könnyed rendezvény ínyenceknek.

    Velünk élő kiválóságok

    18:00 -20:00
    2021.10.22
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Csányi Vilmos.

    Kiállításmegnyitó

    18:00 -20:00
    2021.10.22
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vági Edina tárlata.

  • 23

    Balaton-felvidéki bringa túra

    08:00 -17:00
    2021.10.23
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Túra kerékpárral, gyönyörű természeti környezetben.

    Október 23.

    10:00 -19:00
    2021.10.23
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Városi megemlékezés.

  • 24
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004