Oldal kiválasztása

Egyben marad a Balaton

Szerző: | 2011-10-20.

Egyelőre egyben kívánja tartani az SCD Csoporttól megvett balatoni turisztikai portfóliót az új tulajdonos Turisztika Hungária Kft. Nagy Gábor – aki a balatoni kempingláncot üzemeltető Balatontourist Zrt. új vezérigazgatója is egyben – mint nyilatkozta, így értékesebbnek tartja a balatoni portfólió vagyontárgyait.

 

A társaságot – korábbi nyilatkozatával ellentétben – értékesítette az SCD Csoport, ezt követően lett Nagy Gábor, a TH tulajdonos ügyvezetője a Balatontourist Zrt. vezérigazgatója. Az SCD augusztus elején adta el a turisztikai portfólióját, de – a cégcsoport akkori közleménye szerint – a balatoni létesítmények üzemeltetését továbbra is a Jászai Gellért tulajdonában maradó és általa elnökölt tóparti szállásadó vállalat, a Balatontourist Zrt. végzi.

Az SCD Csoport az MTI megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy az eredeti tervekben valóban nem szerepelt a Balatontourist értékesítése, de időközben újabb tulajdonosi döntés született ezzel kapcsolatban. (Az eladott turisztikai portfólió részét képező Aviation Group Zrt., korábbi nevén SCD Group Zrt. értékesítése Jászai Gellért egyéb érdekeltségébe tartozó befektetéseket, ingatlanfejlesztő projekteket, több esetben SCD nevet viselő cégeket nem érint – derült ki a tájékoztatóból. Az Aviation Group Zrt.-vel szemben időközben felszámolás indult az új tulajdonos kezdeményezésére.)
Nagy Gábor azzal kapcsolatban, hogy miért vált meg a Balatontouristot korábban több éven át vezető szakembertől, Polgár Tibortól, és ez koncepcióváltást hoz-e a balatoni kempingek és szálláshelyek üzemeletetésében, közölte: a volt cégvezető kezdeményezte a távozását, ami a közelmúltban közös megegyezéssel megtörtént, ezt követően vette át a társaság vezetését.

– Úgy gondolom, hogy a cég élére most inkább menedzser szemléletű vezető kell, mint turisztikai szakember – indokolta a lépést hozzátéve, nincs kizárva, hogy a későbbiekben ismét turisztikai szakember vezeti majd a Balatontouristot.

Az SCD a balatoni kempinghálózat felvásárlásakor összesen 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettséget vállalt az értékesítő önkormányzatok felé 2013-ig, 10-15 százalékos kötbérrel. A kötelezettség sorsát firtató kérdésre Nagy Gábor azt a választ adta, még folyamatban van az átadás-átvétel értékelése szakemberek bevonásával. Ennek eredményét megismerve kezdeményeznek majd megbeszéléseket az érintett megyei és települési önkormányzatokkal.
Az ügyvezető a friss alapítású TH befektetői körét továbbra sem fedte fel, mindössze annyit közölt: „A tulajdonomban lévő Turisztika Hungária Kft. vásárolta meg a Magyar Turisztikai Holding Zrt. részvényeit. A tulajdonosi körben váltás nem történt. Nem kizárt, hogy a későbbiek során pénzügyi és/vagy szakmai befektető partnert vonok be”.

Magyar Turisztikai Holding Zrt. tavaly decemberben alakult meg az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfóliójára alapozva, és a Hunguest Hotels Zrt. opciós jogának megszerzésével. Megalakulásakor mintegy 50 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkezett, és a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák mintegy 10 százalékát tudhatta magáénak.

Forrás: MTI

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
június 20 - június 26
  • 20
    Nincsenek események
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál

    19:00 -22:00
    2022.06.23-2022.06.26
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Klasszikus gitárosok koncertjei.

  • 24

    Szent Iván éj

    16:00 -23:00
    2022.06.24
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Muzsikás Együttes és csillagnézés.

    Capa a világhírű fotós

    19:00 -21:00
    2022.06.24
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Színházi előadás.

  • 25

    Múzeumok Éjszakája

    15:00 -23:00
    2022.06.25
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncert, színház, tárlatvezetés.

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.06.25
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Közös kiállítás.

  • 26
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004