Oldal kiválasztása

Exkluzív színház: Szókratész védőbeszéde

Szerző: | 2011-10-28.

A hazai színjátszás egyik emblematikus előadása Füreden. Az időszámítás előtti görög filozófia vezető gondolkodójának monológja. Tépelődés és elmélyült töprengés, gúny és magány, az élet értelmét kutató híres mondatok. Haumann Péter mestermunkája az Anna Grand Hotelben.

 

Haumann Péter még ígéretes fiatal színészként vitte először színre Platón szövegét, már akkor nagy sikerrel, hiszen fiatalon is, érzékletesen, különösebb kunsztok és erős maszk nélkül, hihetően tudta adni az elaggott, halálra ítélt filozófust. Haumann évtizedeken át csiszolta az előadást, egyre mélyebb rétegekbe jutott el a gúny, az önirónia, a filozófus önmagában való kételkedése, az igazság keresésének megformálásában.
Most a hetvenéves színész, immár lassan utolérve Szókratészt, akinek hetvenegyedik esztendejében kellett búcsúznia az életétől, talán még bölcsebben, megrendítőbben és árnyaltabban eleveníti meg a gondolkodót, akinek, az évek múlásával, gunyoros humora is egyre metszőbb.

„Az évtizedek alatt kiérlelt és kőkeménnyé csiszolt szerepformálás igazi színészi mestermunka – az a legmegkapóbb, hogy Haumann Péter módfelett takarékosan, mondhatni, visszafogottan él jól ismert és sokszor megcsillogtatott művészi eszközeivel. Hangszínváltásaival, hangjának mélységével és magasságaival, aprólékosan kidolgozott ironikus mimikájával, magával ragadó gesztusaival. Pedig újra és sokadszorra is elővett és „újrajátszott” Szókratészében, pályájának eme emblematikus nagy szerepében Haumann nem tesz mást, „csak” maximálisan azonosul a megformált figurával, érzékivé teszi az antik bölcseletet, formát ad a szofisztikált észjárásnak, pontosan érzékeli és kiaknázza a tér s az idő koordinátáit.” (Kovács Dezső színikritikus)

Részletek a szombat esti előadásról.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004