Oldal kiválasztása

Füreden is átfut Schirilla György

Szerző: | 2011-11-09.

A cukorbetegség megelőzéséért fut öt napon át Schirilla György hosszútávfutó. Pécs és Budapest között harminchárom városon halad át, köztük Füreden is, hogy sportteljesítményével felhívja a figyelmet a gyerekek körében is egyre gyakoribb betegség korai felismerésének fontosságára.

 

Schirilla György november 11-én, pénteken érkezik Tihany felől a füredi határtáblához, reggel negyed kilenckor. Innen Paloznak felé halad majd tovább. A város határában várja a közös futáshoz kedvet érző gyerekeket, akik Füred határáig futhatnak együtt vele. Ezt követően közösen emlékszalagot kötnek fel arra a kopjafára, amelyre az öt nap alatt minden, a futás során érintett település a maga szalagját elhelyezte.

– Futásom célja, hogy az útba eső lakott területeken mozogni vágyók csatlakozzanak hozzám határtáblától határtábláig, valamint felhívjam a figyelmet a cukorbetegség megelőzésére és az egészséges életmódra – nyilatkozta a hosszútávfutó, aki az öt nap alatt összesen 33 városon és lakott területen halad át.

A Pécsről induló futást az Alapítvány a Diabeteses Gyermekekért és Fiatalokért szervezet koordinálja, a cél a budapesti Syma csarnok lesz, ahova november 13-án érkezik az ismert sportoló.
Schirilla György a téli úszás sorozata után, már tizenkét éve rendszeresen fut a rászoruló gyerekekért. Idén másodszor indul a cukorbetegeket segítő futásra, júniusban már egyszer teljesítette az öt napos futást a cukorbetegekért, akkor 43 településen haladt át és több ezer gyerek futott vele együtt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
október 03 - október 09
  • 03

    Országos Könyvtári Napok

    15:00
    2022.10.03-2022.10.09
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Előadások.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Fut a Füred

    14:00 -17:00
    2022.10.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

  • 06

    Aradi vértanúk napja

    12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

  • 08

    Jótékonysági borkóstoló

    16:00 -19:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Jótékonysági est.

    Komolyzenei hangverseny

    18:00 -21:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Mester Viktória és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 09
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004