Oldal kiválasztása

Infotér Füreden

Szerző: | 2011-11-21.

Füreden az információs társadalom krémje. Immár második alkalommal rendezik meg az Infotér – Informatika a Társadalomért konferenciát a városban. Az Anna Grand Hotelben nagy érdeklődés mellett zajló eseményen valamennyi minisztérium szakemberei jelen lesznek előadóként.

 

Az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a tavalyi, nagy sikerű, több mint 700 résztvevővel lebonyolított konferenciához hasonlóan idén is megrendezi (november 22-23-án) a szakmai fórumot, amely az információs társadalom építésében részt vevők teljes körét felöleli: a közigazgatást, a cégeket, a civil társadalmat, a kutatói-oktatói szektort valamint a magas rangú hazai és nemzetközi közigazgatási tisztviselőket és szakembereket.
A konferencia platformot nyújt ahhoz, hogy a közigazgatásban dolgozó informatikai döntéshozók tapasztalatokat cseréljenek az ict-szektor vállalkozásaival és az információs társadalom építésén munkálkodó civil szervezetekkel. Az eszmecsere fő célja, hogy valós, a hazai közigazgatás korszerűsítését és az információs társadalom fejlesztését lehetővé tevő megoldásokat találjanak az érintettek.
A konferencián az elektronikus közigazgatás illetve a telekommunikáció nagy témakörei mellett a szakemberek érintik a digitális írástudás-bővítés kérdéseit, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, az energetika, a szociális szektor, a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és általában a gazdaság informatikai vonatkozásait is.

Különösen nagy hangsúlyt fektetnek majd a magyar gazdaság helyzetének értékelésére. Az első napon Járai Zsigmond, az MNB Felügyelő Bizottsági elnökeként mondja el véleményét; a második napon, az eseményt zárva pedig Rogán Antal, a Magyar Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke fejti ki álláspontját előadásában.

A rendezvényen minden tárca jelen lesz, de különösen a kormányzati informatikáért, a közigazgatásért és a telekommunikációért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviselteti magát magas szinten, de a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium szervei is több kerekasztal-beszélgetés főszereplői lesznek.

A konferencia fővédnöke, főelőadója Dr. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter. A nulladik napon a szakmai fórum díszvendége, Andy Vajna, filmiparért felelős kormánybiztos volt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004