Oldal kiválasztása

Buszok új utakon

Szerző: | 2011-11-25.

Kevesebb útvonalon, megemelt jegyárakkal és ritkított járatokkal, de átláthatóbb, racionálisabb menetrend szerint közlekednek majd a városi buszok. A Balaton Volán új közlekedési rendjét tárgyalta a képviselő-testület. Az új menetrend jövőre lép életbe, de még van idő a módosításokra.

 

A rendszer felülvizsgálatára azért volt szükség, mert évek óta veszteséges a helyi autóbusz közlekedés fenntartása illetve a kihasználatlan vagy azonos útvonalon közlekedő járatok valamint az utasok új igényei miatt újra kellett gondolni a menetrendet – áll a közlekedési vállalat tájékoztatójában, amely szerint az új koncepció egyszerűbb, követhető közlekedést, több megállóhelyet valamint átszállás nélküli utazást kínál.

A jelenlegi tizennégy, esetenként egymástól alig eltérő útvonalat ötre csökkentik, megszűnnek a kihasználatlan járatok, a közlekedés pedig alapvetően egyetlen gerinc vonalra épül majd, így az egyes városrészek között új összeköttetések jönnek létre. Az arácsi városrészből átszállás nélkül lehet majd eljutni a bevásárlóközpontokhoz, a Köztársasági úti lakótelepről pedig közvetlen járat vezet a városi strandokhoz.
A menetrend részletes terve, a járatok térképei megtalálhatók a honlapon itt, a 05, és a 05M mellékletekben.

Egyszerűsödött és egyben drágult a díjrendszer is. Az eddigi külön egyvonalas és összvonalas buszjegyek illetve a szezonális tarifák helyett egységes, 300 forintos, jeggyel lehet majd gyakorlatilag bárhonnan bárhová utazni, a havi bérlet 4050-ről 4500 forintra emelkedik. A tanuló és nyugdíjas bérletek árát a volán a duplájára kívánta emelni, ezt a képviselő- testület nem fogadta el, így ezek a bérletek a jelenlegi 1250 forint helyett 1700 forintba kerülnek majd.

Bár az új menetrend révén ésszerűsödik a szolgáltatás, ezzel együtt biztos lesznek ellenvélemények, változtatási javaslatok, amelyek alapján várhatóan még módosíthatja a Balaton Volán az új rendszert – hangzott el a testületi ülésen.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004