Oldal kiválasztása

Nyert, de búcsúzott a BKSE

Szerző: | 2011-12-05.

Emelt fővel búcsúzott a nemzetközi kupától a füredi férfi kézilabda-csapat, miután az EHF Kupa legjobb 16 csapata közé jutásért zajló párharc visszavágóján, telt ház előtt, 27-26 arányban legyőzte francia ellenfelét. A Dunkerque összesítésben végül jobbnak bizonyult, de a fürediek ezúttal megmutatták erejüket.

Miután a fürediek az első mérkőzésen kilenc góllal kaptak ki, szinte emberfeletti teljesítmény kellett volna a továbbjutás kiharcolásához. A játékosok szívvel-lélekkel küzdöttek a hazai mérkőzésen feledtetve ezzel a dunkerquei súlyos vereséget. Remek első félidőt produkált a csapat a Nagy Kornéllal felálló franciák ellen, a szünetben három góllal vezettek Pásztorék, amit a második játékrész elején még kettővel növelni is tudtak. A végjáték azonban már szoros volt, a franciák továbbjutása nem forgott veszélyben. Sandrk 8, Tombor és Salamon 5-5, míg Németh 4 góllal járult hozzá a megérdemelt győzelemhez.
A FüredTV összefoglalója a mérkőzésről, nyilatkozatok.

A mérkőzés részletes tudósítása a klub honlapján.

Férfi EHF Kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:

Balatonfüred-Dunkerque (francia) 27-26 (16-13)
Továbbjutott: a Dunkerque 56-48-as összesítéssel.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hamvas Napok

2025-03-21-22. Tagore sétány, Irodalmi Szalon

Könyvbemutatók, megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

kérdés

2025.02.05.

Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart