Oldal kiválasztása

Szabad legyen a Balaton!

Szerző: | 2011-12-05.

Több sportszövetséggel történt egyeztetés után a Balaton Fejlesztési Tanácshoz fordul a téli átcsúszás programok szervezője azzal a kéréssel, hogy legyen egy konzultáció a vízi sportok szabad gyakorlását korlátozó jogszabályok módosításáért. Úgy tervezik az újévi Balaton átcsúszás Füreden lesz.

 

Kardos Gábor, több téli balatoni szabadidős- és sportprogram, köztük a múlt hétvégén rendezett adventi Balaton-átcsúszás főszervezője az MTI-nek vasárnap elmondta: a Magyar Vitorlás Szövetséggel, a Magyar Szörf Szövetséggel és a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel egyetértve szeretnék, ha a BFT-nek még a nyári szezon előtt sikerülne összehívnia konzultációra minden érintett szövetséget, szakosztályt, hatóságot, a vízi rendészet és a vízi mentők képviselőit, hogy szakmai konszenzus alapján lehessen kialakítani, illetve módosítani a Balatonon sportolókat érintő jelenlegi szabályrendszert.

A Balaton-átcsúszás téli programsorozatának első rendezvényén szombaton a badacsonyörsi-öböl jeges vízén keltek át a résztvevők túrakajakokkal, vitorlás jollékkal, szörfökkel, kenuval, gumicsónakkal és egy hagyományos, bambusz rudazatos polinéz katamaránnal. A résztvevők a téli túrával szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy szükség van a vízi sportok szabadabb gyakorlását lehetővé tevő jogszabályi háttér kialakítására. Az evezők között volt Hegedűs Róbert hétszeres kajak-világbajnok, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja is.

Kardos Gábor kifejtette: a jelenleg érvényben lévő jogszabályok jelentősen korlátozzák a balatoni vízi sportolási lehetőségeket, leginkább a vihar idején életbelépő, illetve a parttól megszabott eltávolodást engedélyező rendelkezések miatt. Kezdeményezni kívánják egyebek közt, hogy legalább az élsportolók számára biztosíthassanak az érintett szakosztályok korlátozás nélküli túrázási és edzési jogosítványt, hiszen miért ne evezhetne át a Balatonon bármikor az, aki mondjuk már átevezett az Atlanti-óceánon. A felelős magatartás elsősorban etikai és nem jogi kérdés – véleményezték a szombati rendezvény résztvevői, akik „Szabad Balaton” néven aláírás gyűjtési akciót is kezdeményeztek.

Kardos Gábor arról is beszámolt, hogy újévkor tervezik a következő Balaton-átcsúszás programot. Mivel az előrejelzések szerint ekkor sem lesz jégborítás a tavon, egy Balatonfüred közelében tervezett vízi és szárazföldi rendezvényre várják majd a téli hidegben is a szabadba és kalandra vágyókat.
Az ősztől tavaszig tartó balatoni szezon élénkítését célul tűző Balaton-átcsúszás programsorozat része lesz egy húsvéti rendezvény, valamint a nyári szezonnyitást jelentő, az északi és déli part között Szántód-Tihany vonalon megrendezett kötélhúzó verseny is.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004