Oldal kiválasztása

Jönnének a bencések

Szerző: | 2011-12-20.

A Pannonhalmi Bencés Rend legfelsőbb testülete nagy többséggel támogatta, hogy átvegyék a Széchényi Ferenc Szakképző Iskola működtetését. Az iskola egyházi fenntartásáról az intézményben is több szintű egyeztetés zajlott az elmúlt hetekben, mindegyik fórum egyetértett a fenntartóváltással.

 

Mint arról korábban már beszámoltunk: a közoktatás változása miatt, az iskola jövőbeni fenntartása érdekében kezdődtek el az egyeztetések a bencés renddel, mivel, ha az állam venné át a szakiskolát, akkor annak további finanszírozása könnyen bizonytalanná válhatna.

Mint a testületi ülésen elhangzott, lezajlottak az iskolán belüli egyeztetések, a pedagógusok, az iskola egyéb dolgozói, a szülők és a diákszervezetek is támogatják, hogy az intézményt a Pannonhalmi Bencés Apátság vegye át.

A fenntartóváltás révén nem válna egyházi iskolává a Széchényi, megmaradna minden eddigi szak, sőt több lehetőség nyílna a bővítésre. A tervek szerint elindulhatna egy hároméves képzés, amely közvetlenül az általános iskolából kikerülőknek pincér, gazda, borász és falusi vendéglátó szakot kínálna. A bencés rend már át is világította az intézmény gazdasági és szakmai működését, a napokban pedig a legfelsőbb döntéshozó testülete határozott arról, hogy átvennék az iskola működését.

A képviselők a testületi ülésen döntöttek arról, hogy a Széchényi szakképző iskola kilép a Balaton-felvidék-Somló Szakképzés-szervezési Társulásból, amely januártól már az állami kézbe kerülő középiskolákat tömöríti.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004