Oldal kiválasztása

Legyél füredi kézis!

Szerző: | 2012-01-03.

A Balatonfüredi KSE férfi kézilabda csapata kiválasztót rendez. Aki olyan kiváló kézilabdázók, mint Szathmári János, Pásztor István vagy Tombor Csaba nyomdokaiba szeretne lépni, ne hagyja ki a lehetőséget, – jelentkezzen. Nem kell más csak eltökéltség, edző felszerelés és persze tehetség. Részletek.

 

Az 1996-ban vagy később születettek jelentkezését várják elsősorban a kiválasztóra, a cél az NB 1-es klub utánpótlásának biztosítása. A jelentkezők hozzanak magukkal edző felszerelést, pólót, nadrágot, cipőt és labdát is. A válogatóra érkezők szülői kísérettel jöjjenek, mert a kiválasztó után a füredi kézilabda klub utánpótlás csapatával kapcsolatos rövid tájékoztatót tartanak majd a szervezők.

– Több korosztályos csapatunk van, a mostani kiválasztón megfelelők elsősorban az országos nyílt serdülő bajnokságban játszhatnak majd, az 1996-os születésű tehetséges játékosok pedig az ifjúsági csapatunkban. Mindenkit szeretettel várunk, persze elsősorban azokat, akik már kézilabdáztak valahol. Segíteni tudjuk a gyerekek tovább tanulását is, kapcsolatban vagyunk a Széchényi Ferenc szakiskolával illetve a Lóczy Lajos Gimnáziummal. Mindkét intézményben fogadó készek a kézilabdázó diákokra, tanulásukat hozzá igazítják a napi edzésekhez – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére György László utánpótlás szakágvezető.

A kiválasztón felvételt nyert diákok ez év szeptembertől csatlakoznának a füredi kézilabda klub megfelelő korosztályos csapatához, ám augusztustól már részt vennének a napi két edzéssel járó felkészülésben is.

A korosztályi feltételeknek megfelelő kézilabdázni vágyók a klub e-mail címén balatonfuredikc@gmail.com jelentkezhetnek a 2012. január 12-én, csütörtökön, 16.30 órától a Balaton Szabadidő Központban tartandó kiválasztóra. A szervezők kérik: az e-mail tartalmazza a jelentkezők személyes adatait, jelenlegi iskolájukat illetve eddigi kézilabdás múltjukat.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
November
  • 02

    16:00 -19:00
    2022.11.02
    Köztemető
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezés.

  • 04

    17:00 -19:00
    2022.11.04
    Arácsi Népház
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Gaál Antal fotókiállítása.

  • 08

    20:00 -22:00
    2022.11.08
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Akira Kurosava filmje.

  • 09

    17:00 -19:00
    2022.11.09
    Anna Grand Hotel
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Könyvbemutató.

  • 11

    11:00 -20:00
    2022.11.11-2022.11.13
    Irodalmi Szalon
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalmi programok.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004