Oldal kiválasztása

Vasemberek a városban

Szerző: | 2012-01-11.

A városban rendezik meg az I. Balatonman Triatlon Fesztivált. Profi verseny, festői táj, – nem csak hivatásos sportolóknak. Lehet futni, úszni, kerékpározni, versenyezve az idővel vagy csak önmagunkkal. A júniusban tartandó versenyre bárki jelentkezhet, akár több fős csapat tagjaként is.

 

A június 14-17 között rendezendő verseny mellett széles körű sportszakmai expót tartanak, de szabadidős, családi és gyermekprogramok is várják majd az érdeklődőket. A rendezvény központja a Sundance Park lesz, ahol a triatlonon indulók és családtagjaik a verseny ideje alatt kedvezményesen vehetik igénybe a vendéglátóhelyek illetve az Aquapark szolgáltatásait.

– Nemcsak a sportág profijait várjuk a versenyre, sőt. Azt szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák, a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja, hogy lehetetlen nem létezik, megfelelő felkészüléssel bárkiből lehet ironman. A rövidebb távok teljesítése vagy a váltóban való részvétel is fantasztikus élményt nyújt. Ráadásul a sportág menőivel együtt versenyezni extra motivációt és élményt adhat mindenkinek. Jelenleg több hazai hírességgel, sportolóval is tárgyalásokat folytatunk, reményink szerint az ő jelenlétük még érdekesebbé teheti majd a versenyt – tudta meg a balatonfured.hu a rendezvény főszervezőjétől. Zelcsényi Miklós hozzá tette: nem egyetlen programban gondolkodnak, hagyományteremtő szándékkal rendezik majd meg nyáron az első Balatonman fesztivált, amelyre több, mint ötszáz indulót várnak.

Három kategóriában lehet indulni a versenyen.

– Balatonman iron
(3800 méter úszás,180 km kerékpározás, 42,2 km futás. Klasszikus ironman táv profiknak és a kihívást kedvelőknek.)

– Balatonman 70.3
(1900 méter úszás, 90 km kerékpározás és 21 km futás.)

– Balatonman special
(1900 méter úszás, 180 km kerékpározás, 11 km futás. Azoknak, akik kerékpározásban erősek, de a másik két számban nem akarnak teljes távot megtenni.)

Az első kettő kategória, elsősorban az amatőrök kedvéért, váltóban is teljesíthető. A kötött váltóban 3 fős csapatok indulhatnak, a korlátlan váltóban viszont tetszőleges egy-egy csapat létszáma.

A versenyről további információk és nevezési lehetőség a rendezvény honlapján.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004