Oldal kiválasztása

Balatonfüred Városért Közalapítvány

A Balatonfüred Városért Közalapítvány 1996 óta működik.

Célja az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyek megoldásának elősegítése, különös tekintettel a területfejlesztésre, az épített természeti környezet védelmére, az alapfokú nevelésről, oktatásról való gondoskodásra valamint a sport támogatására.

Tevékenységük során egyebek mellett kiadták a város monográfiáját, amelyet minden füredi családhoz ingyen eljuttattak. Felújíttatták a szívkórház parkjában álló egykori zenepavilont, közreműködtek a Tagore sétányon álló Deák Ferenc emlékmű létrehozásában, a 71-es főút körforgalmába pedig egy 1820-ban készült szőlőprést helyeztek el, amely hűen jelképezi a városban régi hagyományokra visszanyúló bortermelést.

A közalapítvány alapvető feladatának tartja a város elmúlt évszázadai, a több mint 800 év történetének feldolgozását, melynek során az elmúlt 25 évben 85 kötetben mutatta be Balatonfüred múltjának egy-egy szeletét.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke: Molnár Judit
Tagok: Böröcz István, Csapó Péter, Császár Attila, dr. Fodor János, Gubicza Ferenc, dr. Kiszely Pál, Ludvigh Éva, Nagy Jenő, dr. Sipos Árpád, Tóbiás Krisztián, dr. Veres Gábor.

DOKUMENTUMTÁR

Adatlap – javaslat az értéktárba kerüléshez
A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai
2018. februári ülés meghívó
2017. decemberi ülés kivonata
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2018. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2019. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2020. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2018.
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2019.
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2020.
Balatonfüred Városért Közalapítvány könyvvizsgálói jelentés 2018. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2018. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2019. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2020. év
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2018. évi munkájáról
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2019. évi munkájáról
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2020. évi munkájáról
Könyvvizsgálói jelentés 2019. év
Könyvvizsgálói jelentés 2020. év
Beszámoló a közalapítvány 2021-es munkájáról
BVK független könyvvizsgálói jelentés 2021. év
BVK 2021. évi beszámoló, közhasznúsági melléklet
BVK kiegészítő melléklet 2021. év

Közalapítvány 2023 évi feladatai
Balatonfüred Városért Közalapítvány költségvetés tervezet 2023. év
Tempevölgy folyóirat költségvetési terv 2023

Pénzügyi beszámoló 2023. augusztus 31.
Pénzügyi beszámoló 2023
Kuratóriumi ülés meghívó 2023.szeptember

MUNKATERV 2024.
Meghívó – 2024. február kuratóriumi ülés
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2023. évi gazdálkodásáról

Megosztás

Programok

< 2017 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
111213141516
  • 18:00 -21:00
    2017.12.16
    Anna Grand Hotel

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Faludy György versei Hobo modorában.

    A Ballada a senki fiáról című estet a költő kérésére állította össze Hobo. Földes László 1978-tól énekel Faludy verseket, melyeket nem vehetett lemezre.

17
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004