Balatonfüred Városért Közalapítvány

A Balatonfüred Városért Közalapítvány 1996 óta működik.

Célja az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyek megoldásának elősegítése, különös tekintettel a területfejlesztésre, az épített természeti környezet védelmére, az alapfokú nevelésről, oktatásról való gondoskodásra valamint a sport támogatására.

Tevékenységük során egyebek mellett kiadták a város monográfiáját, amelyet minden füredi családhoz ingyen eljuttattak. Felújíttatták a szívkórház parkjában álló egykori zenepavilont, közreműködtek a Tagore sétányon álló Deák Ferenc emlékmű létrehozásában, a 71-es főút körforgalmába pedig egy 1820-ban készült szőlőprést helyeztek el, amely hűen jelképezi a városban régi hagyományokra visszanyúló bortermelést.

A közalapítvány alapvető feladatának tartja a város elmúlt évszázadai, a több mint 800 év történetének feldolgozását, melynek során az elmúlt 19 évben mintegy hetven kötetben mutatta be Balatonfüred múltjának egy-egy szeletét.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke: Molnár Judit
Tagok: dr. Bóka István, Böröcz István, Dasek Viktor, Csapó Péter, Gubicza Ferenc, dr. Kiszely Pál, Ludvigh Éva, Miklós Ferenc, Nagy Jenő,  dr. Sipos Árpád, dr. Veress Gábor.

 

DOKUMENTUMTÁR

Adatlap – javaslat az értéktárba kerüléshez
A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai
2018. februári ülés meghívó
2017. decemberi ülés kivonata
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2018. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2019. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány 2020. évi mérleg-eredmény
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2018.
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2019.
Balatonfüred Városért Közalapítvány kiegészítő melléklet 2020.
Balatonfüred Városért Közalapítvány könyvvizsgálói jelentés 2018. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2018. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2019. év
Balatonfüred Városért Közalapítvány közhasznúsági melléklet 2020. év
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2018. évi munkájáról
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2019. évi munkájáról
Beszámoló Balatonfüred Városért Közalapítvány 2020. évi munkájáról
Könyvvizsgálói jelentés 2019. év
Könyvvizsgálói jelentés 2020. év

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.