Oldal kiválasztása

Új vezető a Kisfaludy Színház élén

Szerző: | 2012-02-08.

Kéri Kitty színésznő vezeti áprilistól a Kisfaludy Színházat – döntött a város képviselő-testülete. Az eddig egy évadot megélt, épület és társulat nélküli színház a remények szerint ezzel új lendületet kap. Megszavazták a városi intézmények felújítására szánt 95 millió forintos keretet is.

 

2012-14 között 95 millió forintot költ az önkormányzat a városi intézmények felújítására. Idén mintegy 32 millió forintot különítenek el erre a célra, míg a fennmaradó 63 milliót a 2013-14 évi költségvetés biztosítja majd – szavazták meg a legutóbbi testületi ülésen a képviselők. A közbeszerzési eljárást hamarosan kiírják, de addig is elvégzik a tovább már nem halogatható javításokat.

A tervezet szerint egyebek mellett 21 millióból korszerűsítik a közösségi házat, kicserélik a nagyterem üveg tetejét és akadálymentesítik a főbejáratot, a Radnóti iskolát 16, a Bemet 12, míg az Eötvös iskolát 11,4 millió forintból újítják fel. Az óvodai épületeket is felújítják, legtöbbet, 13,6 milliót, a Mogyoró úti óvodára költik majd, ahol kicserélik a gázkazánokat és a nyílászárókat is. Mintegy hat millió forintból korszerűsítik a Városi Könyvtárat, közel 21 millióból pedig az önkormányzati hivatalt.

A képviselő testület úgy döntött, hogy április 1-től Kéri Kitty, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze látja el a Kisfaludy Sándor Kulturális és Színházfenntartó Nonprofit Kft. ügyvezetői teendőit. A Balatonfüreden élő színésznő megbízása határozatlan időre szól.

– Nagyon örülök a lehetőségnek, szép és nemes feladat a Kisfaludy Színház működtetése. Ez egy virtuális színház, nincs épülete és nincs társulata, ennek ellenére rengeteg lehetőség rejlik benne, bízom abban, hogy sikerül Kisfaludy szellemében valami egyedi tartalmat létrehozni. Ötvözni szeretném a fiatalos, lendületes szemléletet a füredi tradíciókkal. A koncepcióm kész. Úgy vélem a színháznak egész évben jelen kell lennie, természetesen elsősorban a nyárra és az elő illetve utószezonra koncentrálva a programjait – nyilatkozta a balatonfured.hu megkeresésére Kéri Kitty, akivel hamarosan hosszabb beszélgetést olvashatnak majd itt a honlapon.

A Kisfaludy Színházat még 2010 végén hozta létre az önkormányzat, azzal a céllal, hogy színesítse a helyi kulturális programkínálatot. Az önkormányzati tulajdonban lévő színház a város támogatásából valamint pályázati pénzekből tartja fent magát.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
Április 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004