Oldal kiválasztása

Füred az Utazás kiállításon

Szerző: | 2012-02-29.

A város idén is részt vesz a március 1-4 között tartandó 35. Utazás kiállításon. Az év legnagyobb turisztikai vásárán Füred egy 60 nm-es bemutató standdal lesz jelen, ahol az érdeklődők megismerhetik a város program- illetve szálláskínálatát, valamint ízelítőt kapnak a nyár és a kultúra városának hangulatából.

 

A Hungexpo Vásárközpontban rendezendő kiállításon a helyi turisztikai egyesület szervezésében Füred és Csopak környéki borokat lehet majd  kóstolni a város standjánál, az érdeklődők találkozhatnak a 2010. évi Anna-bál szépével, Kocsis Korinnával illetve a legújabb rendezvénynaptár és városi kiadványok révén értesülhetnek a legújabb füredi ajánlatokról.

Március 3-án, szombaton felidézve a szüreti felvonulás és a Romantikus Reformkori Fesztivál hangulatát, a Balatonvin Borlovagrend és a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának részvételével közös felvonulást tekinthetnek meg a vásárba kiérkezők. A standon lesz Balatonfüred kvízjáték, melynek keretén belül a vasárnapi sorsoláson egy balatonfüredi hétvégét is nyerhetnek a szerencsések, a vásár ideje alatt kedvezményesen megvásárolható a Balatonfüred és Tihany c. útikönyv.

Az ország kedvenc utazási vására egyébként számos programot kínál. A hagyományos turisztikai börze mellett megnyitja kapuit az Olimpiai Pavilon, ahol több mint harminc sportág mutatkozik be, százötvennél is több sportoló részvételével, köztük mintegy kilencven olimpikonnal, akik a felállított küzdőtereken bemutatókkal, játékokkal, vetélkedőkkel ismertetik meg saját sportágukat, lehetőséget biztosítva, hogy az érdeklődők maguk is kipróbálják azokat. Olimpiai bajnokok tartanak élménybeszámolókat, vendég lesz többek között Kovács István, Nébald György, Dr. Kárpáti György, Dömötör Zoltán, Kammerer Zoltán. Az Olimpiai Pavilon házigazdái Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, az Aranycsapat tagja, Pulai Imre olimpiai bajnok és Rudolf Péter színművész.

A vásáron felállított színpadon a kolbászgyúrástól a musical előadásig, a bűvészmutatványoktól a néptánc bemutatóig sok programot kínálnak. Fellép többek között: Tóth Gabi, Kökény Attila, Wolf Kati, Vastag Csaba és Király L. Norbi, de ott lesz Fluor Tomi és az Irigy Hónaljmirigy is.

Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége ezúttal Lengyelország, míg a hazai városok közül Debrecen kap kiemelt figyelmet, a rendezvény kulturális díszvendége pedig az idén 110 éves halasi csipke.

Az Utazás kiállításra utazóknak ezúttal is 50% kedvezményt biztosít a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. a belföldi járatain.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
január 31 - február 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01

    Filmklub: Szárnyas fejvadász

    20:00 -22:00
    2022.02.01
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Ridley Scott kultikus sci-fije.

  • 02

    Füstbe ment bolygó

    17:00 -19:00
    2022.02.02
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Könyvklub.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004