Oldal kiválasztása

Március 15. – Újra megelevenedik a város – Az év első hosszú hétvégéje

Szerző: | 2012-03-10.

Szellemiség, játékos könnyedség és vendégvárás együtt. A térségben egyedülálló programfolyammal ünnepli meg március 15-ét Füred. Ismét megelevenedik a reformkori városrész, kiállítások, színházi előadások, rendhagyó műsorok, gyerek programok várják több napon át az érdeklődőket. A mólótól most indul idén először útjára a nosztalgiahajó, az éttermek pedig kedvezményes forradalmi menüt kínálnak. Itt a tavasz is már, minden adott tehát – irány Füred az év első hosszú hétvégéjén.

 

– Azt szeretnénk, hogy ne csupán egy véletlenszerű programfolyamba csöppenjenek az idelátogatók, hanem az ünnepnek legyen dramaturgiája – mindezt a lehető legközvetlenebb formában, hogy minden korosztály megtalálja a neki szóló programot. Felidézzük a legfontosabb márciusi eseményeket, a forradalom füredi kötődésű híres alakjait, igyekszünk bemutatni, hogy a történelmi események miként hatottak az emberekre illetve elhangzanak majd a korabeli szájról-szájra járó anekdoták is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház vezetője.

Ez lesz egyébként az új szemléletű színház debütáló programja, benne mindjárt két saját előadással. Pörköltészet címmel irodalmi menzát tartanak a Blaha étteremben, ahol hosszúlépések kíséretében Petőfi Sándor és Arany János készíti az ebédet. Nyitóelőadást tart a Mesekastély, amely ezentúl havonta egyszer egy-egy mesedarabot mutat be a gyerekeknek.

A fiatalabb korosztályt rajz, képregény és rövidfilm pályázatokkal igyekeztünk mozgósítani. Érkeztek is pályamunkák, a kisfilmek zsűrizésében például Oroszlán Szonja színművész is részt vesz majd – tette hozzá Kéri Kitty.

A három napon át zajló rendezvénysorozat műfaji sokszínűségével, a különböző korosztályoknak szóló műsoraival tartalmas időtöltést ígér. A reformkori városrész különböző helyszínein zajló rendezvények megidézik a forradalmi eseményeket, lesz tábori színpad, a Vaszary kávézója pedig Pilvax kávéházzá lényegül át. A szokásostól eltérő tematikájú és útvonalú reformkori séta indul Szendrey Júliával, akit Kéri Kitty idéz meg, nem marad el a térzene, a fáklyás felvonulás, és fellépnek a város művészeti csoportjai is.
(Rossz idő esetén sem maradnak el a programok, a Kisfaludy Galéria és a Vaszary Villa Széchenyi terme várja az érdeklődőket.)

A részletes program és a kísérőrendezvények itt olvashatók.

Kisebb szünet után március 15-től újra látogatható a Városi Múzeum, a Vaszary Villa és a Jókai Emlékház. Az állandó kiállítások mellett több új tárlat nyílik az intézményekben, a Vaszary Villában gyermek kézműves foglalkozást is tartanak.

A Városi Múzeumban Nautica címmel a fiumei Tengerészeti Akadémia történetét bemutató kiállítás nyílik, a Vaszary Villában Zoób Kati divattervező látványos, az irodalmat, a nőiséget és az egykori divatot ötvöző sajátos tárlata mellett Tóth István fotóművész A megállított pillanat – híres művészek fotókon című kiállítása lesz látogatható.

Fürdőélet a Monarchiában – Balatonfüred – Abbázia -Bad Ischl című kiállítás révén ízelítőt kapunk abból, miért is volt a 19. században Abbázia a magyarok kedvelt üdülési helye, miért utazott el oda Széchenyi, Kossuth, Jókai, Ady vagy akár Krúdy.
De az intimitás sem hiányzik majd, hiszen Skultéty Csaba magángyűjtő Fiumei emlékek magyar vonatkozásban című kiállítása egészen személyes betekintést ad e régi korszakba: emléktárgyak, noteszek, tárcák, üvegtárgyak, poharak, térképek és hajómenetrendek között szemlélődhetünk.

Néhány étterem (Anna Grand, Astoria, Blaha és Borcsa étterem) kedvezményes, stílszerűen 1848 forintos áron, forradalmi menüvel várja a vendégeket. A Jókai bablevestől, a rozmaringmártásban tálalt bőrös malac tekercsen át, a ribizlis túrós palacsintáig terjedő kínálat sokat ígérő. A hosszú hétvégére szóló akcióhoz füredi szálláshelyek is csatlakoznak.

Március 15-18 között Füreden állomásozik majd a kilencvenéves Csongor. A 45 férőhelyes nosztalgiahajó a szokásos egy órás utat teszi majd meg a tavon a füredi kikötőtől a tihanyi hajóállomásig és vissza. Ezúttal 14 éves korig a gyerekek ingyen, míg a felnőttek kedvezményes áron (1.500 Ft) tehetik meg a hajóutat.
Indulási időpontok: 11.00, 12.30, 14.00 és 16.00 óra. A jegyek a hajón kaphatók, de üdülési csekkel is lehet fizetni.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004