Oldal kiválasztása

Költők versenye

Szerző: | 2012-03-28.

A város idén is meghirdeti emblematikus rendezvényét a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyt. A jubileumi, immár huszadik alkalommal megrendezendő program a hagyományok megtartása mellett újdonságokat is tartalmaz majd. A versenyre május végéig adhatják le verseiket a költők.

 

– A füredi költőverseny az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát. Itt a kezdetektől fogva a csángó verselőkön keresztül, az Amerikában élő magyar költőkön át, az emigrációban élőkig mindenki részt vehetett. Ez nagy érdem. Sok száz vers született meg a költőversenynek köszönhetően, a program története átfogja a kortárs magyar költészet javát – fogalmazott Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális szakállamtitkára, aki hozzátette: a Janus Pannoniusról elnevezett, idén alapított nemzetközi költészeti díj elismert alkotóit is meghívják majd a füredi költőverseny gálaestjére.

Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyűlés elnöke, az idei költőverseny fővédnöke hangsúlyozta: a füredi költőverseny külföldön is hagyományt teremtett, hiszen amióta az UNESCO meghívására a rendezvény bemutatkozott Párizsban egyre több nemzet csatlakozott ehhez a szép programhoz. – Fontos célunk a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése, a Quasimodo Költőverseny kitűnő példája ennek – vélekedett Bogyay Katalin.

– A költőverseny a város egyik meghatározó, emblematikus rendezvénye. Igyekszünk megfelelni az elvárásoknak és a program hagyományait megtartva ismét újdonságokkal kiegészíteni a rendezvényt – hangsúlyozta dr. Bóka István polgármester.

Videó a sajtótájékoztatóról, nyilatkozatokkal itt.

Az ezúttal is több napon át zajló költőverseny gálaesttel egybekötött díjkiosztóját szeptember 8-án tartják majd. A rendezvény részeként kiállításokat, gasztronómiai bemutatókat, olasz opera estet rendeznek. Az UNESCO közreműködésével nemzetközi fordítói konferenciát tartanak és az alkalomra megjelenik a városi folyóirat, a Tempevölgy új száma is – hangzott el a Vaszary-villában tartott sajtótájékoztatón.

Cserép László a Quasimodo Alapítvány titkára elmondta május 31-ig várják a jelentkezőket, akik két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhatnak a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. A pályázaton első díjas költemény szerzője Emlékdíjat kap, valamint ösztöndíjban részesül. A hagyományoknak megfelelően a költőverseny alkalmából immár kilencedik alkalommal a Bertha Bulcsú Emlékdíjat is kiosztják majd.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
szeptember 28 - október 04
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01

    Esszencia koncert

    18:00 -20:00
    2020.10.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Autentikus népzene, jazz és klasszikusok.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Füredi Őszi Fesztivál

    10:00 -20:00
    2020.10.03-2020.10.24
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetések.

    drMáriás és a TOP 10

    16:00 -18:00
    2020.10.03
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetés.

  • 04
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004