Oldal kiválasztása

Triatlon Tour a nyáron

Szerző: | 2012-04-12.

Június 10-én immár hetedik alkalommal ad otthont a város a Triatlon Tour- versenynek. Újdonság, hogy idén Balaton-felvidéki körversennyé bővül a rendezvény, amelyen várhatóan rajthoz állnak majd a legjobb hazai triatlonosok. Látványos verseny, profik, amatőrök és szemlélődők együtt.

 

Az évek óta nagy érdeklődés mellett zajló hagyományos versenyhez ezúttal két új viadalt kapcsolnak. Az első felvonás a jövő hétvégén, Káptalantótiban megrendezendő duatlon-, míg a záró esemény pedig az augusztus 25-én Ábrahámhegyen tartandó triatlonverseny lesz. A júniusi balatonfüredi futam, amely a Triatlon Tour idei második állomása, a profik számára egyúttal rövidtávú országos bajnokságnak is számít.

A füredi versenyen évről évre egyre többen vesznek részt, a Triatlon Tour az elmúlt években igazi tömegrendezvénnyé vált, ezért a sportág szövetsége ezúttal váltó jellegű bajnokságot hirdet magyar cégek számára. A háromfős csapatok tagjai, hasonlóan a profi versenyzőkhöz, teljesítenék az úszás, futás és kerékpáros távokat. Bóka István polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzatokat illetve Balatonfüred testvérvárosainak képviselőit arra ösztönzi majd, hogy indítsanak csapatokat a rendezvényen.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
május 03 - május 09
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Az Árpád-házi királyok zsidó-politikája

    18:00 -20:00
    2021.05.05
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Szunyog Szabolcs előadása.

  • 06
    Nincsenek események
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004