Oldal kiválasztása

Új vezetés az Anna Grand Hotelben

Szerző: | 2012-04-13.

Két új igazgató kezdte el a hónap elejétől munkáját az Anna Grand Hotelben. A változástól elsősorban az értékesítési munka hatékonyságának növelését illetve a szolgáltatások minőségének javítását remélik. Új szemléletre és lendületre van szükség – nyilatkozta Lengyel Ernő tulajdonos.

– Egyedülálló lehetőségünk van a 400 főt befogadó reprezentatív nagytermünkkel, a kistermekkel és a megfelelő éttermi háttérrel. Ezt mindenképpen ki kell használnunk. Ugyanakkor nem engedhetünk a klasszikus elegancia szlogenünkből. Továbbra is az igényes, a minőségi szolgáltatásokat kedvelő vendégkörre számítunk. Tehát nem rombolunk árat, nem megyünk lefelé a szolgáltatás színvonalában, inkább javítani szeretnénk – hangsúlyozta Lengyel Ernő, aki hozzátette: a szálloda profilja alapvetően nem változik, de a korábbinál jobban építenek majd a konferenciaturizmusra valamint a rendezvények szervezésére.

A Cserép Bélát és Nagy Jenőt váltó új vezetők korábban budapesti butique hotelekben dolgoztak. Az új ügyvezető igazgató, Gaál Miklós korábban két szállodát vezetőként irányított. Az utóbbi három évben kollégák voltak az értékesítési igazgatóval, Dudás Karolinával.

– Amikor elfogadtuk a Lengyel úr felkérését, nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy a hotellel a balatoni régió egyes számú szállodájává szeretnénk válni a legrövidebb időn belül. A hotel olyan adottságokkal rendelkezik, a reformkori városrésszel olyan erőtér veszi körül, ami minderre alkalmassá teszi. Ezeket az adottságokat szeretnénk jobban kiaknázni azokkal a tapasztalatokkal, amiket a friss, lendületes fővárosi szállodamenedzsmentben szereztünk – fogalmazott Gaál Miklós.

Igazgatóként elsősorban a minőségi szolgáltatást akarja előtérbe helyezni. Mint mondta, változtatni szeretne bizonyos technikai elmaradásokon, hogy ezzel minden ponton teljesítsék a négycsillagos kategóriával kapcsolatos elvárásokat, és közelítsenek a superior minőséghez. – Nem elég a kiváló minőség, ehhez olyan dolgozók kellenek, akik a saját arcukat adják a munkájukhoz.

Dudás Karolina ígéri, egy év alatt komoly előrelépést ér majd el az értékesítésben.

– A vendégeink 80 százaléka belföldről érkezik. Úgy látom, hogy ezen a területen a jelenlegi mennyiség dupláját el lehetne érni. Ehhez elsősorban a direkt értékesítési munkát szeretnénk erősíteni. A rendezvények, konferenciák szervezésénél különösen a nagyobb cégekkel való jobb kapcsolat kialakításától várunk eredményt. Az egyéni vendégek felé bővíteni akarjuk a csomag ajánlataink választékát, és fejleszteni akarjuk a szálloda honlapját, hogy az érdeklődők a lehető legkényelmesebb megoldásokkal kapjanak információt, tudjanak foglalni – mondta az értékesítési igazgató.

Forrás: Antal Fülöp (turizmusonline.hu)

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
szeptember 26 - október 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    PesText fesztivál

    17:00 -19:00
    2022.09.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Alena Mornštajnová.

  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

  • 01

    50 éves a város vegyeskara

    17:00 -19:00
    2022.10.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Jubileumi, ünnepi koncert.

  • 02

    Előadás a magyar görögkatolikusokról

    15:00 -17:00
    2022.10.02
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Kocsis Fülöp érsek előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004