Oldal kiválasztása

Indul az Annabella és a Marina

Szerző: | 2012-04-20.

Startolnak a Danubius füredi szállodái. A 388 szobás Annabella és a 349 szobás Marina a város két legnagyobb szállodája, együttesen Füred éves idegenforgalmi adóbevételének több mint hatvan százalékát adják. A kedvezményesen köthető előfoglalások alapján jó szezonra számít Vászolyi Judit igazgató.

 

Az Annabella már kinyitott, és egy hét múlva nyit a Danubius lánc másik tagja, a Marina is. Az előfoglalások biztatóak, tavalyhoz képest kétszer annyi belföldi turista foglalt eddig szállást a két hotelben, sokan érdeklődtek Németországból is, olyannyira, hogy több német vendéget már nem is tud fogadni az Annabella.

A vendéglátáshoz családi szálakkal is kötődő Vászolyi Judit, tavaly októberben vette át a szállodák irányítását, akkor jelentős fejlesztéseket, fiatalosabb lendületet illetve vendégközpontú, minőségi szolgáltatást ígért.
– Igyekeztünk úgy fejleszteni, hogy a változások látványosak legyenek és igazodjanak a vendégek igényeihez. Megújult az Annabella uszodája, apartmanokat újítottunk fel, antiallergén illetve külön kutyás szobákat alakítottunk ki – válaszolta kérdésünkre Vászolyi Judit, aki elmondta: a szezonban kétszáz dolgozó illetve ötven tanuló igyekszik majd kiszolgálni a vendégeket.

Idén negyvenéves jubileumát ünnepli a Danubius hotelek magyarországi lánca, ennek apropóján a nyáron Mosoly Olimpia névvel hátrányos helyzetű gyerekeket látnak majd vendégül a Marinában. Az Annabellában pedig ősszel megrendezik az európai országok nyugdíjas találkozóját – tett hozzá Vászolyi Judit. Bővebb nyilatkozat videóval itt.

Az Annabellában 383 szoba mellett 5 légkondicionálóval, mini bárral ellátott lakosztály várja a vendégeket, továbbra is igényelhetők az összenyitható szobák. Újdonságként már a közösségi tereken is ingyenes WiFi kapcsolat érhető el. Nyitott és fedett úszómedence, szauna és masszázs áll a vendégek rendelkezésére, a saját balatoni strandon pedig sportolási lehetőségek, szörf, kerékpárkölcsönzés, vízisí és teniszezési lehetőség.

A Marinában folytatódik, a városban egyébként egyedüliként, bevezetett és igen sikeres all inclusive program. Tovább bővítették a dizájnos, három csillagos szobák számát, modernizálták a kínálatot úgy, hogy közben megőrizték a szálloda közkedvelt ár-érték arányát.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
május 01 - május 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Filmklub: Simon mágus

    20:00 -23:00
    2023.05.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Enyedi Ildikó filmje.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Arcaim

    18:00 -20:00
    2023.05.05
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kővári Zsuzsanna tárlata.

  • 06

    65. Jubileumi Magyar Fodrász Bajnokság

    09:00 -18:00
    2023.05.06-2023.05.07
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fodrászverseny-show.

  • 07

    Sportpark megnyitó

    10:00 -18:00
    2023.05.07
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Szabadidő sportok.

    A mikrovilág zenéje

    17:00 -19:00
    2023.05.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Dr. Oláh Éva Mária előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004