Oldal kiválasztása

Bronzérmes a Balatonfüredi KSE

Szerző: | 2012-05-13.

Történetének eddigi legnagyobb sikerét elérve a Balatonfüredi KSE kettős győzelemmel bronzérmes lett a férfi NB I-es kézilabda bajnokságban. A csapat az idegenbeli siker után ezúttal hazai pályán, jó játékkal, 26:20 arányban győzte le a Csurgó együttesét. Nagy ünneplés volt a helyszínen.

 

A magyar bajnokság harmadik helyéért játszott hazai pályán a BKSE vasárnap, miután egy héttel ezelőtt idegenben egy góllal 28:29 arányban győzött Csurgón. A kínálkozó nagy esélyt, hogy hazai környezetben nyerheti meg a bajnoki bronzérmet a csapat, nem szalasztották el Pásztorék és a mérkőzésen végig vezetve, 11:9-es félidő után, végül hat góllal győzték le ellenfelüket. A csapat két legeredményesebb játékosa a két idegenlégiós volt, Butenko 10, Sandrk 7 gólt dobott. A füredi csapatban pályára léphetett valamennyi fiatal játékos. Mérkőzés utáni hangulat, nyilatkozatok a Füred tévé videójában.
A mérkőzés után a telt házas csarnokban a szurkolók hosszan ünnepelték a csapatot, amely történelmi sikert aratott.

Sótonyi László: – Megkoronáztuk az egész éves munkánkat. Olyan eredményt értünk el, amely képességünk feletti, amit azért sikerült elérnünk, mert mindvégig igazi csapatként küzdöttünk.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004