Oldal kiválasztása

Költeni kell a Balatonra

Szerző: | 2012-05-19.

Akár kritikussá is válthat a Balaton vízhelyzete, ha az ország továbbra sem költ a tóval kapcsolatos kutatásokra, holott fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva a növekvő szárazság hatására a tó turisztikai vonzerejét is elveszítheti. Jelentősen csökken a vízgyűjtőkből származó utánpótlás is.

 

Az ezredforduló óta 2010 kivételével minden évben átlag alatti csapadékmennyiség hullott a Balatonra, valamint hatszor fordult elő, hogy több vizet vesztett a tó, mint amennyi belekerült. Ilyesmire az 1921 óta tartó mérések óta egyszer sem volt példa.

Aggodalomra ad okot, hogy a hetvenes évek óta jelentősen csökkent a vízgyűjtőkből a tóba folyó víz mennyisége, ráadásul a következő évtizedekben az éves középhőmérséklet 2-3 Celsius-fokkal emelkedhet – magyarázta Varga György, a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet tudományos főmunkatársa a Balatonnal kapcsolatos, sürgető lépésekkel foglalkozó szakmai napon. A jelenlegi helyzetről szólva hozzátette: pénteken 81 centiméteres volt a Balaton vízállása, ami a borúlátóbb előrejelzések szerint a szezon végére 60 centiméter alattivá, vagyis szélsőségesen alacsonnyá válhat. Ennél volt már sokkal rosszabb is a helyzet, hiszen a 2003-ban mért legalacsonyabb vízállás 23 centimétert mutatott.

A közép-európai tavak fenntartható használatának elősegítését célzó EULAKES projekt előrejelzései szerint pár évtized múlva számottevően szárazabbá válthat a tó körüli éghajlat, azonban 2015-2020-ig még nem várható jelentős változás, így van idő felkészülni, és megfelelő vízgazdálkodási stratégiát kidolgozni.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
október 25 - október 31
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Könyvklub

    17:30 -20:00
    2021.10.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés Ginger Strand könyvéről.

    Magyar Passió

    20:00 -22:00
    2021.10.27
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Premier előtti vetítés.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Aix-en-Provance és Balatonfüred

    15:00 -18:00
    2021.10.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Kisváros és kultúra – kerekasztal beszélgetés.

  • 31
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004