Oldal kiválasztása

Elmarad a beruházás

Szerző: | 2012-06-07.

A város nem köt szerződést az egykori Huray piac területén több milliárdos beruházást tervező céggel. Az uniós támogatást élvező, összességében 1,7 milliárd forintos fejlesztésnek nem látja a garanciáit az önkormányzat, így a volt piac területén biztos nem valósul meg a tervezett gyógyközpont.

 

Mint arról korábban már beszámoltunk a tervek szerint az egykori Huray piac területén gyógyászati centrum épült volna. Az építkezés első üteme után a tervek szerint később színházterem, gyógyszálló és mélygarázs is létesült volna a régóta kihasználatlanul álló ingatlanon.

– A város az egyik legértékesebb ingatlanán mindenképpen csak egy komplex beruházás megvalósulását támogatja. A beruházó céggel, amelynek terveit eleinte támogattuk, több határidő módosítás után sem tudtuk megkötni a szerződést. Nem kaptunk garanciákat a beruházás többi ütemére, vagyis a kívánt komplex fejlesztésre. Eltérően értelmeztük a beruházásban való 20 százalékos önkormányzati tulajdonrészt is illetve bizonytalannak láttuk az elkészülő objektum működtetésének feltételeit. Ezért a képviselő testület úgy döntött nem vesz részt a beruházásban. Úgy gondolom logikus és racionális döntést hoztunk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István.

A polgármester hozzá tette: a tárgyalások korábbi szakaszában az is felmerült, hogy ha a beruházó nem tudja a komplex fejlesztést megvalósítani, akkor az egykori piac alatti parkoló területén építse meg csak a gyógyközpontot. Ebben partner lett volna a város, ám ez a verzió már a befektetőnek nem volt elfogadható.

– Évek óta keressük a lehetőségét annak, hogy új funkciót adjunk a Huray utcai ingatlannak. Hangsúlyozom: a város egyik legértékesebb területén csak egy hosszútávon működőképes komplex beruházásnak lehet létjogosultsága. A gyógyközpont terve meghiúsult, az önkormányzat tovább keresi a lehetőségeket – mondta Bóka István.

Információink szerint a fejlesztést tervező cég nem mondott le arról, hogy másféle formában megvalósítsa elképzeléseit a városban, tárgyal is ez ügyben magánfejlesztőkkel. A későbbiekben ezekről is beszámolunk majd itt a honlapon.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
június 22 - június 28
  • 22

    Lapbemutató

    16:00 -18:00
    2020.06.22
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Füredi História legújabb számának bemutatója.

  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Múzeumok Éjszakája

    10:00 -23:00
    2020.06.27
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Tárlatvezetések, koncertek.

  • 28
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004