Oldal kiválasztása

Brüsszeli adomány

Szerző: | 2012-06-25.

Egymillió forinttal gazdagodott a Szociális Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálata. Az adományokból származó összeget Brüsszelben, az Európai Parlamentben vette át Váradi Gézáné, az intézmény vezetője. A pénzt a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek zánkai nyaraltatására költik.

 

 

A csütörtöki esemény házigazdái Pelczné dr. Gáll Ildikó és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők voltak, díszvendége pedig dr. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, akik személyesen is támogatták a februárban megrendezett Brüsszeli Magyar Bál szervezőinek jótékony célú kezdeményezését.

Balatonfüred helyi történetírásában bizonyára feljegyeztetik a nemzetközi hírű bál szervezőinek megtisztelő felkérése, aminek a város örömmel tett eleget, meghívott vendégként méltó módon képviselve a magyar kultúrát és a város hagyományait az est több mint ötszáz magyar és külföldi résztvevője előtt. A bál vendégeinek adományaiból összegyűlt másfél millió forint nagyobbik hányadát a füredi szociális intézménynek ajánlották fel a szervezők, ötszázezer forintot pedig a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonának.

Dákai Zsuzsanna, a bált szervező arcFAM egyesület Nemesvámosról elszármazott elnöke, valamint dr. Savoia-Keleti Emese és Sipos Gabriella, a szervezet elnökségi tagjai az átadási ünnepségen elmondták, hogy a hazai kultúra és hagyományok belgiumi népszerűsítése mellett a rászorulók támogatását is kiemelt feladatuknak érzik.

A fényképen Mészáros Mónika és Váradi Gézáné.

Forrás: S. Bonnyai Eszter

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Augusztus

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004