Oldal kiválasztása

Észt ellenfél a kupában

Szerző: | 2012-07-25.

A Balatonfüred észt ellenféllel küzd majd meg a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjének első fordulójában. Az első mérkőzést itthon, a visszavágót a Finn öbölhöz közeli Kehra városában rendezik. Továbbjutás esetén a szerb Vojvodina vár az együttesre, amelynek jelentősen változott a kerete.

 

Az európai szövetség (EHF) keddi sorsolása alapján a bajnoki bronzérmes Balatonfüred szeptember 8-án vagy 9-én rendezheti meg első meccsét hazai pályán a HC Kehra ellen. A visszavágót egy héttel később rendezik Észtországban. A magyar csapat továbbjutása esetén a szerb Vojvodinával csap majd össze az októberi második fordulóban.

A Kupagyőztesek Európa Kupájával összevont, megújult EHF Kupában 72 csapat szerepel és három selejtezőkört rendeznek. Ezután a megmaradt 16 csapatot csoportokra osztják majd.

Időközben elkezdte felkészülését a csapat. A keret jelentősen átalakult: tanulmányai miatt távozott a csapattól Szöllősi Bence, Alexander Ivanovval pedig nem tudtak megállapodni a vezetők. Josip Sandrk átlövő Veszprémbe igazolt, és Maxim Butenko is távozott. Új játékosokat egyelőre nem igazolt a klub, tárgyalások folynak arról, hogy a bajnoki címvédő MKB Veszprém együttesétől idén is érkezik majd néhány játékos kölcsönbe, de konkrétumok még nincsenek.

A felkészülés alatt összesen nyolc tesztmeccset vív majd a BKSE – többek között részt vesz egy nagyatádi tornán, játszik a PLER-rel, a Tatabányával, a Veszprémmel, és lehetséges, hogy a francia Paris Saint Germainnel is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004