Oldal kiválasztása

Művészeti kurzus a Vaszary Villában

Szerző: | 2012-07-30.

Neves tanárok közreműködésével összművészeti kurzust rendeznek a Vaszary Villában. Az augusztus 16-26 között zajló kurzus célja, hogy a növendékek új műalkotásokat hozzanak létre. A zeneművek, a képzőművészeti alkotások, a mozgás, színészi játék és az irodalom ezúttal a víz téma köré csoportosul.

 

A különböző művészeti formákban a zenétől a mozgóképig, – átölelve a képzőművészet, zene, irodalom, tánc és színház alkotó erejét, – annak határterületeinek összeolvadásával születnek meg a kurzus ideje alatt az új művek. Klasszikus zeneműveket – elsősorban kamaraműveket-, illetve új, a munkafolyamat alatt született improvizációkat, darabokat, irodalmi, és képzőművészeti alkotásokat a fiatal művészek a kurzuszáró nyílt előadáson mutatják majd be augusztus 25-én 18 órakor a Vaszary Villában.

A kurzuson olyan fiatalok vesznek részt, akik fogékonyak a művészetek iránt és már legalább 3-4 éves szakmai tanulmánnyal rendelkeznek. Akik szeretnék bővíteni tudásukat, tapasztalataikat a tudatos, a megtanult, és az ösztönös improvizációk világában is. A kurzus ideje alatt a különféle szakmai műhelymunkák, a konkrét zeneművek elemzése, és a koncertre való felkészülés mellett közös órákon is részt vesznek a diákok. Részletek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004