Oldal kiválasztása

Sikeres aukció a Vaszary Villában

Szerző: | 2012-08-19.

Több százan vettek részt a Pintér Aukciósház immár második alkalommal megrendezett, Balaton, nyár, szerelem című nyári árverésén a Vaszary Villában. A kínált műtárgyak közel harmada elkelt. Az aukció után jótékonysági est keretében gyűjtöttek a csángó gyermekek balatoni nyaraltatására.

 

– Nagyon jól sikerült az aukció, a tavalyihoz képest húsz százalékkal több volt a leütött tételek száma. A kínált műtárgyak 38 százaléka kelt el, ami jóval magasabb arány a szokásosnál. A legdrágább tétel Egry József 1938-ban festett Badacsonyt ábrázoló képe volt, ez több licit után 6 millió forinttért kelt el. Jövőre is biztos megrendezzük az árverést itt a Vaszary Villában, bízom benne, hogy az esemény a város egyik legfontosabb nyári rendezvénye lesz – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Pintér Péter, az aukciósház vezetője.

A zsúfolásig telt Széchenyi teremben tartott árverést dr. Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa vezette. Az aukción 330 műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüst tárgyak, ékszerek, Zsolnay porcelánok szerepeltek. Volt például festmény Mednyánszky Lászlótól, Csók Istvántól, Tóth Menyhérttől, de Bernáth Aurél egyik jelentős képe is szerepelt az árverésen. Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat. A kínált műtárgyak kikiáltási ára összesen mintegy 100 millió forint volt. A legdrágábbak 5-7 millióról indultak, de voltak pár ezer forintos tételek is. Katalógus itt.

Közvetlenül az árverés után jótékonysági koktélpartit rendeztek, az est bevételéből csángó gyerekek balatoni üdültetését finanszírozzák. Fellépett a Dresch Quartet.

– Szívügyemnek tekintem az adakozást. A jótékonysági estet a várossal együtt mi magunk finanszíroztuk, lehetőséget szerettünk volna teremteni arra, hogy másokon segítsünk. Balatonfüred és Kecskemét városa is hozzájárult a jótékonysági kezdeményezésünkhöz, így a parti bevételével kiegészítve, húsz csángó gyermek tud még majd idén egy héten át üdülni a Balatonnál. Jövőre szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni a jótékonysági akciónkra, Kecskemét városának vezetése már most jelezte, hogy 2013-ban jelentős összeggel támogatja majd a gyerekek üdültetését – fogalmazott Pintér Péter.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Május 28
  • 28
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004