Oldal kiválasztása

Elkészült az új tűzoltólaktanya

Szerző: | 2012-09-14.

Átadták az új tűzoltólaktanyát. A 320 millió forintos beruházás révén egy modern épületbe költözhet át a tűzoltóság, a korábbinál gyorsabb és színvonalasabb lesz a szolgáltatás, javultak az itt dolgozók munkakörülményei, és jelentősen fejlődtek a szakmai, technikai feltételek is.

 

– A laktanya regionális feladatot lát el, az itt dolgozó tűzoltók 13 település, több mint 20 ezer lakosságának biztonságáért felelnek – mondta köszöntőjében Kiszely Pál önkormányzati képviselő.

Dr. Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója hangsúlyozta: az itt szolgálatot teljesítő tűzoltók személyes elkötelezettséggel, a helyi érdekek védelmében, nagy szakértelemmel, méltó körülmények között végezhetik munkájukat.

– A biztonság és a rend a két legfontosabb közösségi érték, ezért nagyon fontos ez az új, modern laktanya átadása. Több önkormányzat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a kormány együttes összefogásának eredménye ez a beruházás – fogalmazott Kontrát Károly, parlamenti államtitkár.

A projekt keretében egy kétszintes, 842 négyzetméteres új tűzoltólaktanya épült a város nyugati részét elkerülő út mentén. Az önkormányzati ingatlanon egy év alatt felépülő, szolgálati és személyzeti helyiségeket is tartalmazó, négy szerállásos telephely a korábbiaknál gyorsabb kivonulást biztosít az itt szolgálatot teljesítő 16 tűzoltónak. Az ingatlanon lehetőség van a gyakorlatozásra illetve a laktanya későbbi esetleges bővítésére is.

A közel 320 millióba kerülő beruházáshoz az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 233 millióval járult hozzá, 75 milliót pedig a belügyminisztérium adott. Az önkéntes tűzoltóság működését továbbra is a köztestülethez tartozó önkormányzatok, illetve a központi költségvetési támogatások fedezik.
Balatonfüred ezzel a fejlesztéssel még biztonságosabb várossá vált, hiszen egy gócpontban található meg a rendőrség, a mentőállomás a heliporttal illetve a tűzoltóság. A város alapvető célja, az élhető kisváros megteremtése és fenntartása, ennek érdekében valósult meg ez a beruházás is – hangzott el az avató ünnepségen, amelyen részt vett a német testvérváros, Germering hivatalos delegációja is.

A füredi önkormányzati tűzoltóság egységei 2011-ben 150 alkalommal, míg idén, szeptember közepéig 110 alkalommal vonultak ki káresethez.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004