Oldal kiválasztása

Volt egyszer egy vincellérház

Szerző: | 2012-10-03.

Egy éve nyitott meg az Arácsi cukrászda. A romos, az elvadult növényzet mögül szinte alig kilátszó egykori vincellérház megújítva ismét életre kelt. Az új épületben a fővárosból ideköltöző házaspár saját készítésű süteményeit árulja, most pedig a patinás épület múltját is szeretnék minél alaposabban feltárni.

– Elkeserítő állapotban volt az épület, látszott rajta, hogy húsz éve biztos nem nyúlt hozzá senki. Ugyanakkor vonzott minket az épület patinája, a múltja, láttuk a lehetőséget az elvadult udvarban, ezért döntöttünk úgy néhány évvel ezelőtt, hogy megvesszük az ingatlant. Az eredeti épületből csak a pince maradt meg, a korabeli ház olyan rossz állapotban volt, hogy teljesen le kellett bontani. Azonban amennyire csak lehetett az eredeti állapotnak megfelelően, a helyi jellegzetességeket tiszteletben tartva és ápolva építettük újjá a házat. A bontásból származó összes megmenthető téglát, terméskövet visszaépítettük, igyekeztünk minden részletre odafigyelni – idézi fel a közelmúltat Fekete Zsolt, aki hozzáteszi: felesége gyerekkori vágya vált valóra a saját készítésű süteményeket kínáló cukrászda megnyitásával, de most az üzlet útra indítása után itt az ideje, hogy megismerjék, felkutassák és a lehetőségek szerint be is mutassák a korábban helyi védelem alatt álló épület múltját.

– Itt van ez a régi ház, bizonyára sok-sok történetet rejtve és mi nem tudunk igazán róla semmit. Úgy tudom valaha paplak is volt, nagy szőlőbirtok tartozott hozzá, a helyiek kedvelték és nagy becsben tartották, de ennél többet nem sikerült eddig megtudnom. Egyszer bejött hozzánk egy idős hölgy, és láthatóan meghatódva, könnybe lábadt szemmel nézett körül. Kiderült, a háborúban néhány társával együtt itt a pincében töltött több hetet. Megindító volt, ahogy felidézte az akkori eseményeket, mesélt az akkori állapotokról, volt benne fájdalom is, mégis felejthetetlen volt ez a találkozás.

Fekete Zsolt és felesége most szeretnék összegyűjteni a vincellérház történetéhez kapcsolható emlékeket. Ezért várják az épületről, az utcáról és a környékről készült korabeli képeket, a házhoz valahogy kötődő tárgyakat, és szívesen meghallgatják, lejegyzik a helyi anekdotákat.

– Szeretnénk minél többet megtudni, hiszen fontos a múlt, fontos tudni és ismerni. Ez volt az eredeti szándékunk: a ház ne csak egy cukrászda legyen, hanem egy olyan hely, aminek lelke van, ahova jó betérni. Nagyon bízom benne, hogy sikerül felkutatni az épülethez tartozó tárgyi illetve személyes emlékeket. Azt tervezzük, hogy itt a cukrászdában helyet is találunk mindannak, ami összegyűlik – fogalmazott végül Fekete Zsolt, aki az Arácsi út 132-ben várja mindazokat, akik valamivel hozzá tudnának járulni a ház történetének felelevenítéséhez.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004