Oldal kiválasztása

Füred a legkedveltebb

Szerző: | 2012-10-15.

A megye turisztikai forgalmának közel egyharmada idén is Füreden zajlott, mintegy négyszázezer vendégéjszakát regisztráltak a városban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első nyolc hónapjában messze a leglátogatottabb balatoni település Füred volt, többen szálltak meg a városban, mint tavaly.

 

Magyarországon az év első nyolc hónapjában 15,3 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták, Veszprém megyében ebből 1,3 milliót. A Balatonnál valamelyest nőtt a forgalom, a régióban 3,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Veszprém megye turisztikai forgalma a tavalyi hasonló időszakhoz képest kicsit javult, nőtt a külföldi és a hazai forgalom is. A belföldi vendégéjszakák számának 6 százalékos növekedési üteme augusztusban az idén először haladta meg a külföldiekét, amely 4,5 százalékos növekedést mutatott – jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A megyei forgalom közel egyharmadát idén is a füredi szállásadók produkálták. A mintegy négyszázezer vendégéjszaka hét százalékkal több, mint a tavaly ilyenkor regisztrált. A második helyen jelentősen leszakadva Tihany áll, a maga nyolcvanezres vendégéjszaka számával. Kicsivel lemaradva Balatonkenese, majd Révfülöp, Tapolca és Alsóörs következik. A megyeszékhely 47 ezres vendégéjszaka számával csak a kilencedik a sorban ­- derül ki a KSH adataiból.

A szállodák látogatottsága lényegében stagnált, de a vendégek továbbra is a hoteleket preferálják, négyötödük itt foglalt szállást. Ezen belül is a három- és a négycsillagos szállodák a legkeresettebbek, előbbiek 42-, utóbbiak 47 százalékkal részesedtek a szállodai forgalomból.

Forrás: KSH

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
szeptember 13 - szeptember 19
  • 13
    Nincsenek események
  • 14
    Nincsenek események
  • 15
    Nincsenek események
  • 16
    Nincsenek események
  • 17

    Új Bábel

    16:00 -18:00
    2021.09.17
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Quasimodo költőverseny

    17:00 -22:00
    2021.09.17-2021.09.18
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Költők versenye.

  • 18

    175 éves a balatoni hajózás

    08:30 -13:00
    2021.09.18
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Tradíció és modernizáció.

    IV. Balatoni Villanyautós Találkozó

    09:00 -18:00
    2021.09.18
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány

    Elektromos autók szemléje.

    Kulturális Örökség Napjai

    10:00 -22:00
    2021.09.18-2021.09.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kulturális örökségünk kívül-belül.

  • 19

    Szukot - a sátrak ünnepe

    18:00 -21:00
    2021.09.19
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés és filmvetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004