Oldal kiválasztása

Balaton – Aggodalom vagy riogatás?

Szerző: | 2012-10-16.

Balaton a lét határán címmel tartott előadást a városban Fekete Péter független szakértő, aki szerint elengedhetetlen a tó vízpótlása különben drámai változások várhatók. A hivatalos állásfoglalást következetesen támadó szakértő véleménye továbbra is megosztja a Balaton-kutatókat.


Újra és újra vita tárgya a tó helyzete, egyes vélekedések szerint aggódásra semmi ok, természetes jelenséggel van dolgunk, ám egyre többen és egyre sürgetőbben hangoztatják: be kell avatkozni, pótolni kell a tóból hiányzó vizet.

Fekete Péter független Balaton-kutató szerint azonban tíz éven belül jelentősen csökkenhet a Balaton vízhozama, olyannyira, hogy megoldást kell keresni annak pótlására.

– Lassan már egy évtizede hangoztatom: egy hibás számítás következtében hamis biztonságtudatban élünk itt a Balatonnál. A klímaváltozás már itt van, sőt, az 1970-es évek óta együtt élünk vele, hiszen ez idő alatt nőtt az átlaghőmérséklet és 15%-kal kevesebb lett a csapadékunk. Muszáj beavatkozni, különben a következő száraz időszak akár végzetes is lehet a tóra nézve – hangoztatta a legutóbbi füredi nyilvános fórumon Fekete Péter. Videó a fórumról.

A 2000-es évek elején történt drasztikus vízszintcsökkenés idején sok teória született a Balaton esetleges vízpótlásának lehetőségeiről, ám ezek feledésbe merültek miután a természet rendezte a kérdést. Ennek ellenére a Balaton vízháztartása nagyon sérülékeny, az idei újabb negatív vízmérleg arra figyelmeztet, hogy ideje lenne elgondolkodni a vízmérleg javításának lehetőségeiről.

Az ezredforduló óta 2010 kivételével minden évben átlag alatti csapadékmennyiség hullott a Balatonra, valamint hatszor fordult elő, hogy több vizet vesztett a tó, mint amennyi belekerült. Ilyesmire az elmúlt kilencven évben, amióta a mérések tartanak, egyszer sem volt példa. Aggodalomra ad okot, hogy a hetvenes évek óta jelentősen csökkent a vízgyűjtőkből a tóba folyó víz mennyisége, ráadásul a következő évtizedekben az éves középhőmérséklet 2-3 Celsius-fokkal emelkedhet.

Ezért egyre többen hangoztatják: akár kritikussá is válthat a Balaton vízhelyzete, ha az ország továbbra sem költ a tóval kapcsolatos kutatásokra, fel kellene készülni a növekvő szárazság hatásaira, a jelenlegi tószabályozási módszereken változtatni kell, újra kell gondolni a meder kotrását.

Tihanyban a hidrobiológusok éves nagy szakmai tanácskozásán a Balaton jelenlegi alacsony vízszintjének kapcsán a kutatók viszont azt hangsúlyozták: természetes, átmeneti állapot a mostani, a csapadékosabb hónapok után újra magasabb lesz majd a víz állása. A tavat nem fenyegeti a kiszáradás. Részletek a videóban.

 

Szavazzon a honlap címoldalán, kell-e aggódni a Balaton alacsony vízállása miatt.

A közép-európai tavak fenntartható használatának elősegítését célzó EULAKES projekt előrejelzései szerint pár évtized múlva számottevően szárazabbá válthat a tó körüli éghajlat, azonban 2015-2020-ig még nem várható jelentős változás, így lenne idő felkészülni, és megfelelő vízgazdálkodási stratégiát kidolgozni. Az EULEAKS globális éghajlati modellnek a Balaton térségére adaptált éghajlati forgatókönyve szerint a következő 10-20 évben enyhe csapadéknövekedés várható, ám ezt követően viszont 2030-2060 között jelentős csapadék csökkenés következik. A 2050 utáni időszakban pedig az előrejelzések szerint a Balaton vízkészlete és felülete drámaian apadhat, akár a tó jelenlegi szintű üdülőjellegének megőrzése is veszélybe kerülhet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
  • 03

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

  • 04

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

  • 05

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004